Egyes híresztelések szerint a magyar labdarúgó-válogatott éléről távozó Bernd Storck utódja is lehet László Csaba, aki a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában arról beszélt, hogy ha az az elvárás, meg kell próbálni kijutni a következő Eb-re, de biztosra senki sem ígérheti a részvétel kiharcolását.

 

Állítja, az új sportigazgató megtalálása elsőbbséget kell élvezzen a kapitány kilétével szemben.

 

A legutóbb a DAC-ot irányító szakvezető nevét is bedobták a médiában, mint lehetséges jelöltet. Ha a közvélemény is érdemesnek találja a poszt betöltésére, azt megtiszteltetésnek veszi, de hogy az MLSZ-nél valóban felvetődik-e a kinevezése, azt nem tudja. Saját maga addig tárgytalannak veszi a találgatásokat, amíg nem beszélt senkivel a szövetségtől.

 

 hirdetes_810x300  

A selejtezőcsoport nem sikerült 

 

Azt viszont leszögezte, az a kapitány távozott, aki hosszú évtizedek után világversenyre vezette a nemzeti együttest. Azonban a világbajnoki „selejtezőcsoport nem sikerült, ez tény” – állapította meg, külön felhozva a kevés megszerzett pontot, vagy hogy a két nagytól, Portugáliától és Svájctól oda-vissza kikaptunk.  A következő Eb-re az elvárás a kijutás – hangoztatta –, csakhogy legyen bárki a következő kapitány, nem lesz egyszerű feladata.

 

A legfontosabb kérdés szerinte, hogy ki lesz a sportigazgató, és annak milyen elképzelései lesznek. A kapitányválasztás csak a következő lépés lehet, és a döntések sorrendjét nem lenne szabad felcserélni. Mivel a szeptemberi Nemezetek Ligája-meccsekig nem vár tétmérkőzés a válogatottra, semmikép sem szabad kapkodnia az elnökségnek, bár mint mondta, „minél hamarabb annál jobb”.

 

Eredményeket kell produkálni, nem kísérletezni

 

Ugandával és Litvániával már kapitányi tapasztalatokat szerző László vallja, a válogatottban a legjobb labdarúgóknak kell szerepelniük, mert eredményeket kell produkálni, nem kísérletezni. Arra is kitért az erdélyi szakember, hogy a hazai együttesek gyenge szereplése a nemzetközi kupákban nem lehet mentség, mert azt külön kell választani.

 

„Nem szabad amögé bújni, hogy a klubcsapatok nem játszanak Európa Liga csoportkört például.”

 

Úgy gondolja, meg lehet célozni a 2020-as Eb-részvételt, mert nincs mit tenni, ha a Csányi Sándor vezette elnökség ezt tűzi ki célul. „Biztos vagyok benne, vannak olyan játékosok akikkel ezt meg lehet próbálni, de az az edző, aki azt mondja, ezt biztosan meg tudjuk csinálni, az nem mond igazat” – jelentette ki, majd azzal zárta a mondandóját, hogy a leendő szövetségi kapitány „nehéz fába vágja a fejszéjét, de olyan fa nincsen, amit nem lehet kivágni”.

 

A beszélgetést a Sportvilág szerda esti műsorában hallgathatja meg.

 

m4sport.hu
kép: Körkép.sk archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!