Elképzelés nélküli, szürke játékkal egy unalmas mérkőzésen 0:0 eredmény született Poprádon. A kiesés elől menekülő Eperjes és a meccs favoritjának számító DAC között nem volt minőségbeli különbség.

 

A helyszínen 217 néző tekintette meg a mérkőzést, ebből 50 vendégszurkoló, akik a végén rá is zendítettek a „Hol a csapatunk?“ – ra.

 

Sok pontatlanságot, kevés elképzelést, fazon nélküli játékot láthattunk a Rossi legénységtől.

 

 hirdetes_810x300  

Az eseménytelenül telt első félidő után egy órát követően Vida és Mervó is le lett cserélve. Mindketten gyenge teljesítményt nyújtottak, de a helyükre érkező Ashiru és Divkovič sem hozott minőségbel változást.

 

Rossi láthatóan nem tudott újítani. Hosszú indításokkal próbálkozott a DAC, de nem sok eredménnyel.

 

A mérkőzés talán legnagyobb helyzete a 63. percben Kalmár előtt adódott, de fejese a kapu fölé ment.

 

 

A 67. percben a hazai Erik Streňo ajtó ablak helyzetben Macej fölé emelt. A DAC az utolsó öt mérkőzéséből csak egyszer tudott nyerni, igaz, azt a Slovan ellen.

 

A 73. percben 5 eperjesi veszélyes ellentámadása akadt el a DAC védelemben. A 76. percben harmadik cseréjét is kihasználta Rossi. Alukut a hórihorgas Malec váltotta, aki 4 forduló után kapott újra lehetőséget, de nem tudott élni vele.

 

A hosszabbításban Erik Pačinda dönthette volna el a meccset, de nagy helyzetben a kapusba lőtt.

 

A kiesés elől menekülő Eperjes így pontot szerzett az elvileg nagyobb ambíciókkal rendelkező DAC ellen.

 

Körkép.sk

Fotó: Körkép.sk
Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: huste.joj.sk

 

Fotó: huste.joj.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!