Somorja lesz a házigazdája az idei Mezeifutó Európa bajnokságnak, ahol a  nevezések alapján 35 országból 575 sportoló áll rajthoz. A szervezők szerint ez az ország legnagyobb sporteseménye 2017-ben. 

 

Az önálló Szlovákia történetében mindössze egyszer szerveztek magas rangú atlétikai versenyt, mégpedig 1997-ben, amikor Kassán zajlott az európai félmaraton-verseny. A vasárnapi Európa-Bajnokság programja 8.45-kor kezdődik a somorjai x-bionic komplexumban, a belépés a nézőknek ingyenes.

 

A versenyt a közmédia is élőben közvetíti kettes csatornáján, de több európai tévétársaság is érkezik a városba, köztük a BBC.

 

 hirdetes_400x285  

Az, amit Somorján láttunk, megdöbbentett minket 

 

Az Európa-bajnokság iránt Dublin is érdeklődött, de az Európai Atlétikai Szövetség a szlovákiai jelöltet részesítette előnyben. „Az, amit Somorján láttunk, megdöbbentett minket. A több sportágnak készült komplexum tényleg különleges, infrastruktúrája kiváló” – mondta a Šport napilapnak a szavazás előtt Pierre Weiss, az értékelő bizottság elnöke.

 

A rendezvény programja. forrás: samorin2017.sk

 

Szerinte a pályát ugyan kicsit alakítani kellet a versenyre, de a hátország tökéletes, minden elérhető. Weiss szerint a helyszín már 2015-ben készen állt az Európa-bajnokságra, de akár egy világbajnokságra is. Most már biztos, hogy a 24. európai bajnokságon rekord születik, ugyanis Somorján 37 ország 575 futója fog versenyezni. Az eddigi maximum 531 versenyző volt.

 

Mi az a mezei futás?

 

Ez a sportág is teljes értékű atlétikai számnak számít, amelyben természetes terepen futnak a versenyzők. A felület leginkább fűvel vagy agyagos földdel borított, a pályán lehetnek emelkedők is és 4 – 10 kilométeres távokon futnak a versenyzők.

 

1912 és 1924 között a mezei futás olimpiai szám volt, de csak 1973-ban nyerte vissza népszerűségét, azóta rendeznek ugyanis világbajnokságokat, Európa-bajnokságot 1994 óta rendeznek. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályai szerint a versenyt egy 1,7-2 kilométer hosszúságú körpályán rendezik meg, leginkább egyenes és füves felületen, amelyen természetes akadályok találhatóak – alacsony dombok, esetleg vizes árok. Hasonlóan fog kinézni a somorjai komplexumban található pálya is.

 

A sportkomplexum. fotó: atletika.hu

 

A mezei futást a profi sportolók gyakran csak „kiegészítőként” használják a nagy nyári futóversenyek mellett, de sokan specializálódnak erre a számra is: Kenenisa Bekele, minden idők egyik legjobb futója például rendszeresen részt vett a versenyeken. A híres etióp hatszoros világbajnok ebben a számban.

 

 

Mindenki futhat

 

A somorjai versenynek több újdonsága is lesz, például a 4 x 1500-as stafétafutás, vagy a vendégek számára rendezett futás. Erre mindenki jelentkezhetett, versenyezni ugyanazon a pályán fognak, ahol az új Európa-bajnokok is. A felnőttek a 6 kilométeres számban (4 kör) próbálhatják ki magukat, a gyerekek 1,5 kilométert futhatnak.  A távot teljesítők jutalomként az EB-n szétosztott érmek másolatát kapják meg jutalomként, az induló díj 5 euró.

 

Szlovákiának jelenleg nincsenek az élvonalba tartozó futói, a legnagyobb esélyekkel  Peter Ďurec indulhatott volna, aki országos bajnok mezei futásban, de sérülés miatt sajnos visszaléphet. Meglepetést okozhat még Tibor Sahajda, aki 2 óra 18 perc alatt teljesítette idén a kassai maratont. A szlováki csapat tagja lesz Richard Varga triatlonista is, a rekordnagyságú keretbe közel 20 futó került be.

 

 

Az év utolsó kontinens bajnokságán a magyar színeket kilenc futóatléta képviseli.  Külön érdekesség, hogy a norvég válogatottban pályára lép mindhárom Ingebrigtsen fivér is, akik hazájukban sikeres futókként váltak ismertté.

 

Denník N
borító: sportsmarketing.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!