B-döntőjét megnyerve az ötödik helyet szerezte meg gyorskorcsolyában a magyar színeknek Liu Shalin Sándor. A második helyen elődöntőbe jutott versenyző futamában a harmadik helyen végzett, így 500 méteren csak a B-döntőbe jutott. Ott viszont meggyőző fölénnyel végig vezetve szépen versenyzett.

 

Az olimpiai aranyat a kínai, két kóreai és kanadai versenyző futamában Kína szerezte meg. Három pontszerzése már van az olimpián a magyar csapatnak, így Phjongcshang az egyik legsikeresebb téli olimpiája lehet a magyar sportnak.

 

Hamarosan kezdődik a férfi váltó döntője.

 

 hirdetes_810x300  
A női sílövő váltók hóesésben versenyeztek. Kép: SME

 

Sílövészetben a szlovák női váltó Fialková – Kuzminova – Poliaková – Fialková összetételben a helyen végzett. Fialková hibátlan lövéssel a negyedik helyen váltotta Kuzminovát, aki egy hibával az első lövés után fél perccel már vezetett. Második lövése után egy bünetőkörrel az ötödik helyen folytatta és a harmadik helyen adta át a váltót úgy, hogy 20 másodpercet hozott az élen álló olasz versenyzőre.  Terézia Poliaková lassú futással de jó jövéssel az első ötben tartotta a váltót.

 

Fialková első lövése szintén hibátlan volt, így ekkor az ezüstéremért harcolt a váltó, Fehéroroszország vezetett. Paulína Fialková folytatta a mai jó lövészetet, így a szlovák váltó végül meglepetésre az ötödik helyen ért célba. Az olimpiai aranyat Fehéroroszország szerezte, Svédország ezüst, Franciaország bronzérmet szerzett.

 

Körkép.sk

Nyitókép: nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!