Marco Rossi veszi át a magyar labdarúgó-válogatott irányítását – számolt be róla a magyar szövetség hivatalos honlapján.

 

„Az új kapitány feladata változatlanul egy versenyképes csapat kialakítása új, fiatal játékosok beépítésével.”

 

olvasható az MLSZ hivatalos oldalán, ahol arról is beszámolnak, hogy a DAC eddigi vezetőedzőjével 2020 nyaráig írtak alá megállapodást.

 

„Marco Rossi edzői felfogása, az MLSZ elnökségének megítélése alapján, jól illeszkedik a magyar labdarúgás lehetőségeihez, ami alkalmassá teszi arra, hogy a magyar válogatott keretét hatékonyabb futballra vezérelje, és 2018-2019-ben elvégezze a 2020-ban ütőképes együttes kialakításának feladatát.”

 

 hirdetes_810x300  

Az MLSZ Leekens-szel kapcsolatos indoklásában kifejti, hogy a

 

„Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést. Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy meg van a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára. Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben. Ezek alapján az MLSZ elnöksége megállapodott Georges Leekens-szel szerződése felbontásáról. Az MLSZ elnöksége továbbra is elismeri Leekens szakmai felkészültségét, emberi kvalitásait és megköszöni eddigi erőfeszítéseit. A belga szakember nem tart igényt végkielégítésre.” 

 

Sajtóhír: Eldőlt Leekens sorsa, Rossi a legesélyesebb jelölt a válogatott élére

 

Mi lesz a DAC-cal?

 

A Körkép.sk-n is nyomon követtük az elmúlt napok eseményeit és külföldi híreit, melyek már arra céloztak, hogy Rossi átigazolhat a válogatotthoz. Az olasz szakvezető már többször is kifejezte honvágyát és kötődését Magyarországhoz, legutóbb a Digi Sport24 kérdésére úgy válaszolt: “Ki vagyok én, hogy nemet mondjak egy szövetségi kapitányi felkérésnek?”

 

Tavaly, mikor Leekens szerződtetése előtt felmerült Rossi neve a magyar médiában, Világi Oszkárnak, a DAC tulajdonosának is feltették a kérdést, hogy mit reagálna, ha a válogatott “vinné” Rossit.

 

Világi válaszából az derült ki, hogy elfogadná az olasz döntését, ha egy ilyen horderejű ajánlatot kapna, ám arra is felhívta a figyelmet, hogy Rossinak „velem van szerződése, és azt be kell tartani” – mondta akkor Világi.

 

Nos, a jelek szerint az MLSZ-nek sikerült megegyeznie Világival és a DAC-cal, ahova egyébként Rossit még egy éves szerződés kötötte.

 

Arról, hogy miként érinti a hír a sárga-kék klubot, egyelőre nincsenek hiteles információk. Annyi biztos, hogy nem lesz egyszerű megfelelő kapitányt találni a nyári felkészülés idején, csupán néhány héttel azelőtt, hogy a dunaszerdahelyiek újra szerepelnének Európában.

 

mlsz.hu, Körkép.sk

Nyitókép: nemzetisport.hu

Megosztás:
Címkék: DAC Főoldal Rossi

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!