Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DAC nyilvánosságra hozta a Marco Rossit váltó új edző nevét. Július 19-e után ezt a posztot a német Peter Hyballa veszi át. Erről, és a klubot érintő további kérdésekről számolt be mai sajtótájékoztatóján a klub tulajdonosa, Világi Oszkár.

 

Még a Tbiliszibe való elutazás előtt megtartotta szokásos, a bajnokság kezdetét megelőző sajtótájékoztatóját a DAC klubtulajdonosa, Világi Oszkár, Jan Van Daele sportigazgató, Marin Ljubičič csapatkapitány és Németh Krisztián az utánpótlásakadémia vezetője.

 

Világi már ma bejelentette az A-csapat új vezetőedzőjének nevét.

 

 hirdetes_810x300  

„Marco Rossi a magyar nemzeti válogatott szövetségi kapitánya lesz. Szerződése július 20-án szűnik meg csapatunkkal. Szeretnék köszönetet mondani neki mindenért, amit értünk tett. Ha idejön, mindig otthon érezheti majd magát. Olyan helyzetben vagyunk, hogy még ha egy évre szólt is vele a szerződésünk, új edzővel kell kezdenünk. Rossi olyan edző kiválasztását javasolta, aki a ő játékstílusát tudná folytatni.

 

Világi: Peter Hyballa a DAC új vezetőedzője

 

Sok itt a fiatal játékos, ezért olyan edzőt akartunk, aki tud a fiatalokkal dolgozni. A DAC Dunaszerdahely új edzője a következő két évre Peter Hyballa. Több csapatnál is dolgozott, a Leverkursenben, a Sturm Graz-ban. Új csapattal jön, mivel Marco Rossival a stábja is távozik. Időszűkében vagyunk. Visszajövünk Tbilisziből, pénteken átveszi a munkát az új edző és vasárnap már Zólyobrézóban játszunk.”

 

mondta Világi, aki kiemelte, hogy örömmel tölti el, hogy a DAC-ból választott szövetségi kapitányt az MLSZ.

 

„Ez már a hatodik idény, mióta átvettem a keretet. Kiváló szezon van a hátunk mögött. A sajtótájékoztatók fontosak, mert célokat tűzhetünk ki és beszélhetünk arról, hogy sikerült-e ezeket a célokat megvalósítani. Az előző idény volt az első, mikor elértük a kitűzött célunkat, bejutottunk az első hatba. Azzal, hogy a harmadik helyen végeztünk, valami többet is elértünk.

 

forrás: fcdac.sk

 

Volt egymás közt egy egyezségünk, de nyíltan nem beszéltünk róla. A tavaszi idény bizonyította, hogy a csapat megérett. A legjobb hír, hogy olyan csapat alakul, amely összetart, harcol és nem adja fel. A tapasztaltak tudnak ennek a csapatnak a vezetői lenni, és felnőnek a fiatalok is, akik tudnak dönteni és vezető jellemek lehetnek majd. Ezen az úton akarjuk folytatni.

 

mondta Világi, aki nem titkolta, hogy nem szívesen adná az tavasszal elért harmadik hely alá.

 

A csapat magja együtt maradt, folytathatjuk azt, amit elkezdtünk tavasszal. A minimális ambíciónk a play offban lenni. A célunk az első három között végezni. Mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Ha továbbjutunk, a következő csütörtökön Minsk vár bennünket. Olyan keretünk van, hogy ez sikerüljön.”

 

nyilatkozta Világi Oszkár.

 

Jan Van Daele sportigazgató is osztotta Világi véleményét a célok tekintetében.

 

„Először az első hat közé szeretnénk jutni, majd az első háromban végezni. Az volt a feladatunk, hogy együtt tartsuk a csapatot. Fontos volt megtartani Kalmár Zsoltot, boldogok vagyunk, hogy nálunk maradt. Ez számára is stabilitást jelent. Amiatt is elégedettek vagyunk, hogy Herc nálunk maradt. A baloldalra sikerült megszereznünk Šimčákot. Középre Vida Máté személyében egy válogatott játékos érkezett, aki Simon Pambou feladatát látja majd el. Tretiakov a támadásainkban jelent majd segítséget.

 

forrás: fcdac.sk

 

Van Daele arról is beszámolt, hogy fokozott az érdeklődés a DAC játékosai iránt rangos külföldi klubok részéről is.

 

Érzékeljük a játékosaink iránti érdeklődést. Megéltük a VB-részvételt Eric Davis révén, és ez számunkra óriási megbecsülés. Ami Šatkát illeti, figyelik a teljesítményét, tudjuk, hogy a francia és olasz elsőosztályból is érdeklődnek iránta, de velünk még tart a szerződése. Davis visszatért a vb-ről és együtt edz a csapattal. További két évre van érvényes szerződése velünk. Regisztráltunk törökországi érdeklődést is iránta, de egyelőre velünk marad. Fontos, hogy jól felkészüljünk csütörtökre.”

 

mondta Van Daele.

 

forrás: fcdac.sk

 

Marin Ljubičič szerint a csapat harcolni fog a továbbjutásért az Európa ligában.

 

„Azt akarjuk, hogy az új játékosok gyorsan beilleszkedjenek közénk. Játszottunk a Tbiliszivel, mindannyian a visszavágóra készülünk. Megmutattuk, hogy jobbak vagyunk. 4 napunk van, hogy felkészüljünk a mérkőzésre.”

 

On Tour Tbiliszi – Így mennek a DAC szurkolók Grúziába

 

A stadion építésével kapcsolatban Világi Oszkár elmondta, hogy év végéig be akarják fejezni a munkálatokat.

 

„Négy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy kell építenünk egy stadion, ki kell alakítanunk az infrastruktúrát, és ez rövid időn belül sikerült is. Most a keret és az akadémia kiépítésére összpontosítunk. Az én célom minden évben nemzetközi mérkőzést játszani, mától pedig a bajnoki cím megszerzése az ambíciónk. Mindenünk megvan ahhoz, hogy ezt elérjük. Nem akarjuk elhagyni filozófiánkat, miszerint fiatal játékosokkal támadó futballt játszani.”

 

zárta Világi.

 

forrás: fcdac.sk

 

A DAC Kerete:

 

Kapusok: Száraz, Macej, Slančík, Jedlička

Védők: Šimčák, Huk, Kone, Koštrna, Davis, Špiriak, Šatka, Blackman

Középpályások: Ljubičić, Vida K., Kalmár, Vida M., Domonkos, Herc, Záhumenský, Aluku

Támadók: Pačinda, Černák, Almási, Bayo, Divković, Tretiakov

 

Változások a keretben:

 

Érkezők: Slančík (Prešov), Šimčák (Michalovce), Špiriak, Domonkos (mindketten KFC Komárom, visszatértek a kölcsönszerződés után) Máté Vida (Vasas), Tretiakov (Černomorec Odesa)

 

Távozók: Kontár (Gyirmót), Živkovič, Kwin, Simon Pambou (véget ért a szerződésük), Bence Mervó (ETO Győr), Čmelík, Slávik (ajánlatra várnak)

 

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg.

 

Körkép.sk

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!