Dzsudzsák Balázs. A szurkolók egy része szinte isteníti, a kritikusabbjai pedig na magyar válogatott közelébe sem engednék. Míg az Eb-n remekelt, azóta válogatott szinten nem hozta azt a formát, amit elvárhattak tőle a szurkolók, így a legtöbben úgy vélik, semmi keresnivalója sincs a nemzeti tizenegyben – legalábbis addig, amíg nem tud valamit letenni az asztalra.

 

Nos, úgy néz ki, hogy a Marco Rossi szövetségi kapitány nevével fémjelzett válogatott szeptemberben már a fent említett Dzsudzsák nélkül léphet pályára Finnország ellen a Nemzetek Ligájában.

 

Rossi a Magyar Időknek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy

 

 hirdetes_400x285  

Van egy óriási probléma. Vegyük például Hidi Patrikot, aki a kedvenc emberem volt a Honvédban. Hidi a spanyol másodosztályban, a Real Oviedo csapatában játszott, de most átadólistára tették. Nincs csapata, mint ahogy Dzsudzsák Balázsnak sincs. Aki pedig nem játszik, azt nem tudom figyelembe venni.

 

Rossi két héttel a szeptember 8-i meccs előtt teszi majd közzé a keretét.

 

Addig meg kell találnom a csapatomat, az idehaza játszók és a légiósok körében. Mindenkit meg kell néznem. Ez nem Spanyolország, Belgium vagy Németország, ahol van 25 kiemelkedő játékos, aki adja magát, nekem 35-40, nagyjából egyforma képességű labdarúgót kell megvizsgálnom.

 

Tény, hogy nem lesz egyszerű dolga Rossinak. Míg az Eb-n remek játékot láthattunk a válogatottól, az azóta eltelt időszak jóformán csak a csalódásokról szólt, a kötelezőt sem tudták hozni a fiúk – akár önhibájukból, akár nem… Az új játékosok nem alkottak maradandót, a régiek pedig nem hozták az elvárt formát, legalábbis erre utal Rossi az interjúban:

 

Az a baj, hogy azok a fiatalok, akik az elmúlt hónapokban bekerültek a keretbe, nem igazán bizonyították, hogy ott lenne a helyük, hogy ki tudnák szorítani az öregeket, miközben a rutinos válogatottak közül többen is arról győzték meg a szemlélőt, hogy pályafutásuk leszálló ágába kerültek.

 

Egy biztos: A cél a 2020-as, részben magyarországi rendezésű Európa-bajnokságon való részvétel – nem csak a pálya széléről.

 

Körkép.sk/kpa

Nyitókép: csakfoci.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!