Augusztus 4-én, a szlovák másodosztály 3. fordulójában Pozsonyligetfalut fogadta a KFC Komárom. A hazaiak mintegy 1000 fős nézősereg előtt arattak diadalt, és ezzel élre törtek a tabellán.

 

Igazi vérremenő párharcra készültek a komáromiak a nagy rivális Pozsonyligetfalu ellen. A mérkőzés kezdete előtt a szurkolók kérésére Komáromban is felcsendült a Nélküled, melyet a vendégszurkolók nem túlzottan díjaztak. Az indulatok hatására a biztonságiak új helyet jelöltek ki a lelátón a hazai szurkolók egy csoportjának. Habár focimeccseken megszokott a szurkolói csoportok közti feszültség, okozott néhány szomorú és érthetetlen pillanatot, hogy a ligetfalui szurkolók magyargyalázó rigmusai után magyarul is megszólalt néhány pozsonyi drukker.

 

A játék alaphangulatát már a mérkőzés elején megadta Duda, aki rögtön a kezdés után az ellenfél kapujára tört, és csak a szerencse mentette meg a pozsonyiakat attól, hogy egyből hátrányba kerüljenek.

 

 hirdetes_810x300  

A komáromiak most is szép, összehangolt játékot mutattak, ötletes megmozdulásaikat pedig végig kitartó taps követte a mérkőzés során.

 

Samir Nurkovič már a 19. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak egy szép fejesgóllal. A lila-fehérek folyamatosan támadtak, ezzel minimálisra csökkentették az ellenfél lehetőségeit. Érdemes külön kiemelni Erik Mikeš játékát, akit Samuel Ďurek csak durva szabálytalanság árán tudott leszerelni. A játékvezető nem is gondolkozott, azonnal piros lapot mutatott fel a pozsonyligetfalui játékosnak.

 

A második félidő is jó iramban indult, Nurkovič pedig már három perc elteltével növelte a komáromi gólok számát. Az emberhátrányban játszó Ligetfalu igyekezett többet támadni, így Sláviknak több alkalma is volt megmutatni magát a kapuban. A második gól után érezhetően visszavették a tempót a hazaiak, és az előny növelése helyett inkább az eredmény megtartására helyezték a hangsúlyt.

 

A játék azonban így sem vált unalmassá, a lila-fehérek több bravúros cselt is bemutattak, mely – a tapsból ítélve – elnyerte a közönség tetszését is.

 

KFC Komárom – FC Petržalka (Pozsonyligetfalu)

2:0

Nurkovič 19., 48.

 

KFC Komárom: Slávik – Popovič, Antálek, Ondruš, Šurnovský – Domonkos, Zemko, Matič – Mikeš (82′ Szikonya), Duda (74′ Luzin), Nurkovič (88′ Fronc)

 

Körkép.sk képgaléria

KFC - Pozsonyligetfalu - 2018. augusztus 4.

Lemaradt a mérkőzésről, vagy csak szeretné újra visszanézni az érdekesebb pillanatokat? Keresse a Körképen hamarosan megjelenő hangulatvideónkat!

 

A lelátó érdekes színfoltja volt a rengeteg (kutyákkal is „felszerelt”) biztonsági ember. A hazai rendezők portálunkon keresztül is köszönetüket fejezik ki a biztonsági emberek, városi és állami rendőrök hathatós segítségéért és a közrend fenntartásáért.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk/KL

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!