Marin Ljubičić a DAC eddigi csapatkapitánya privát Instagram-oldalán mondott köszönetet az elmúlt évekért, csapattársai közül pedig többen is sok sikert kívántak neki.

 

Habár hivatalos bejelentés még nem érkezett, úgy látszik, Ljuba már nem titkolja, hogy hogy döntött az elmúlt napokban, mióta fegyelmi vétség miatt nem edzett a csapattal.

 

reprofoto/instagram

 

Instragram-oldalán úgy fogalmaz, hogy

 hirdetes_810x300  

 

„Köszönöm nektek ezt a 4 évet. Mindent ennek a klubnak adtam. Ha visszatekintek az elmúlt négy évre, büszke lehetek az elért sikereimre és a klubban való szereplésemre. Új barátokkal, csapattársakkal, szurkolókkal találkoztam… Köszönöm a támogatóimnak, hogy mellettem álltak, és lehetővé tették, hogy otthon érezzem magam. Hajrá DAC!”

 

reprofoto/instagram

 

Marco Rossi távozása óta Ljubičić kevesebb szerepet kapott a csapatban, még a lelátókról nézve is érezhető volt a feszültség. Múlt hét pénteken végül fegyelmi vétség miatt Peter Hyballa elküldte őt, hogy „kitisztuljon a feje”. Az ominózus incidens során edzés közben fejberúgta Ljuba csapattársát, Tomáš Hukot, akinek 10 öltéssel kellett homlokát és orrát összevarrni.

 

Huk kedden a szlovák Šport napilapnak nyilatkozva arról számolt be, hogy nem hiszi, hogy szándékos lett volna csapattársa megmozdulása, nem volt köztük vita vagy ellentét, valamint Ljubičić rögtön bocsánatot kért, amit ő el is fogadott.

 

Tomáš Huk: Ljubičić elnézést kért, hiszem, hogy nem volt szándékos

 

Amint a klub is tesz hivatalos nyilatkozatot az ügyben, ismét beszámolunk a fejleményekről.

 

Körkép.sk

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!