Nem bírta tovább elviselni a szlovák bajnokságban uralkodó korrupciót Ricardo Moniz, az FTC korábbi, az AS Trencsén jelenlegi edzője, és miután a hétvégén a rózsahegyi rendőrök úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, lemondott posztjáról – írja a nemzetisport.hu az egyik holland napilapra hivatkozva.

 

Ricardo Moniz még július elején vette át a trencséni csapat irányítását, majd jól rajtoltak az Európa-ligában is. Legyőzték a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát, a lengyel Górnik Zabrzet és a holland Feyenoordot is. Egy párharcnyira voltak a csoportkörtől mikor a playoffban egy hazai 1:1-es döntetlen után végül 3:0-ra kikaptak az AEK Larnaca otthonában Cipruson.

 

Szeptember közepéig a Fortuna Liga élmezőnyében voltak, azonban sorozatban 5 verséget szenvedtek, hétvégén pedig a Rózsahegy elleni 1:0-ás vereség végleg feltette az i-re a pontot Moniznál.

 

 hirdetes_810x300  

„Most telt be végleg a pohár. A legutóbbi mérkőzésünk hajrájában ellenfelünk tizenegyest kapott, azonban a játékvezető számomra érthetetlen okok miatt megismételtette. Reklamáltam, mire kiállított, és a lelátón a hazai szurkolók közé kellett ülnöm, ahol szörnyű percet éltem át. Ráadásul a lefújás után a rendőrök csak nevettek rajtam, és úgy kísértek az öltözőbe, mint egy bűnözőt. Akkor közöltem játékosaimmal, nekem ebből elég volt, nem folytatom”

 

– nyilatkozta a holland szakember az Eindhovens Dagblad napilapnak.

 

Moniz vasárnap még azzal magyarázta döntését, hogy érzései szerint lobbanékony habitusa hátrányt jelent a klubnak.

 

„Többször mondtam, hogy ez a liga még nincs erre felkészülve, hiába van a sport oldaláról tényleg érdekes szinten. Ha én lehetek az AS sikereinek és győzelmeinek akadálya, akkor félre kell állnom az útból. A klub sikerei számomra fontosabbak, mint a saját személyem”

 

nyilatkozta Moniz, aki nem rejtette véka alá, hogy zavarja őt a sportágban uralkodó korrupció.

 

„Azt hiszem, a klubvezetőségnek még többet kellene harcolnia. A szezon elején eltiltást kaptam, de miután a klub fizetett a szövetségnek, felmentettek. Elegem van abból, hogy itt lefizetik a bírókat, hogy érthetetlen és nevetséges ítéletek születnek a pályán, és mindig mi vagyunk a rossz oldalon. Nagyon szeretek nyerni, de nem tudok olyan országban dolgozni, ahol nincs futballmorál”

 

– tette hozzá a holland lapnak adott válaszában Moniz.

 

nemzetisport.hu, sport.sk

Nyitókép: sport.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!