Nyitókép: fcdac.sk

 

A Fortuna Liga csapatai közül utolsóként a DAC is megkezdte téli felkészülését. Peter Hyballa védencei közül tavasszal má biztosan nem találkozunk Bayoval, aki a skót Celtic Glasgownál folytatja, ugyanakkor várható még néhány távozó és érkező egyaránt.

 

„Öt hetünk van a felkészülésre és az a célunk, hogy a Slovan ellen topformában legyünk. Törökországban abszolválunk összpontosítást. Lesznek még távozó és érkező játékosok, de nem csinálunk nagy változásokat a csapatban.”

 

mondta a felkészülés kezdetén Peter Hyballa, aki még egy utolsó mondat erejéig beszélt a távozó Bayoról is.

 

 hirdetes_400x285  

„Elsősorban gratulálok Bayonak, gratulálok a Celticnek, mivel egy nagyon jó játékost szereztek meg, és gratulálok a klubunknak is. Az egyik oldalon nem egy nagyon jó hír volt számunkra, mert elment egy nagyon jó támadó. Ugyanakkor a Celticbe ment és a DAC büszke lehet erre az átigazolásra. Most másik támadót kell keresnünk. Úgy tervezzük, hogy 2-3 új játékost hozunk. Az első érkező Csóka Dániel lesz, középső védő, ako a Wolverhamptonból jön. A következő napokban néhányan próbajátékra jönnek, megint mások távozhatnak. Csóka nagyon fiatal, nagy potenciál van benne és konkurencia lehet a védőinknek.”

 

nyilatkozta a német szakember.

 

A felkészülés kezdetén hiányzott a csapatból Christián Herc, aki feltehetően később csatlakozik majd a csapathoz.

 

„Christián Herc a válogatottal kezdte volna az évet, de a Wolverhampton kikérte őt két hétre. Most ott van, többet akarták őt látni. Meggyőződésünk, hogy január 17-án visszatér klubunkhoz”

 

mondta Hyballa Herccel kapcsolatban, majd azt is elmondta, hogy nem tartja hátránynak, hogy a sárga-kékek utolsóként kezdték meg a felkészülést.

 

„Ismerem a stílusom, az intenzitásom. Most mindannyian ki vannak éhezve a focira. A csapat nyáron már júniusban kezdett az Európa liga miatt, most volt idejük a pihenésre, a családra. A fiúk jó erőnlétben érkeztek. 8 felkészülési meccsünk van és a tavasz kezdetére top formában leszünk.”

 

forrás: fcdac.sk

 

A sajtónak Tomáš Huk, a sárga-kékek csapatkapitánya is nyilatkozott.

 

„Jó hangulatban találkoztunk, örültünk egymásnak. Kicsit később kezdtünk mint a többi klub, de nem félünk a kemény munkától. A tulajdonos köszöntőjében minden jót kívánt nekünk az új évben, hogy még sikeresebb legyen, mint a tavalyi. Felhívta rá a figyelmünket, hogy esélyünk van nagy klubokhoz kerülni, mint ahogy Bayonak sikerült. Ilyen kitűnő feltételek mellett a cél a legmagasabb: megyünk beérni a Slovant. Meglátjuk, hogy sikerül.”

 

A felkészülésen megjelentek:

 

Macej, Jedlička, Száraz – Huk, Koštrna, Šimčák, Csóka, Šatka, Davis, Kone, Malý, Blackman, Vida K., Tretyakov, Kalmár, Vida M., Čmelík, L. Nagy, Divković, Bilenkyi, Kelemen, Gembický, Bari

 

Hiányoztak:

 

Slančík, Špiriak, Baumgartner, Bednár – válogatott felkészülésen, Herc – Wolverhampton, január 17-én csatlakozik

 

Érkezők:

 

Dániel Csóka (Wolverhampton, kölcsönbe), Matúš Malý, Nagy László, Sebastaian Gembický, Kelemen Marko, Bari Krisztián (mindannyian DAC U19 – próbajáték)

 

Távozók:

 

Bayo (Celtic Glasgow), Záhumenský (Karviná, kölcsön), Černák (Nagymihály, kölcsön), Almási (Somorja, kölcsön), Rymarenko (Komárom, kölcsön), Bajić (Bosznia-Hercegovinában próbajátékon)

 

A sikeres fizikai és orvosi teszteket követően visszatért a csapathoz Lukáš Čmelík is, aki lehetőséget kapott arra, hogy meggyőzze Hyballa vezetőedzőt a képességeiről.

 

Az edzői stáb:

Vezetőedző: Peter Hyballa

Pályaedzők: Admir Kozlić, Maik Drzensla

Kapusedző: Martin Raška

Erőnléti edző: Laura Stosno-Krohn

 

A téli felkészülés programja:

2019. január 12.: a felkészülés kezdete

2019. január 17., 18:00 ó: FC DAC 1904 – FC Slovan Galanta (szlovák 3. liga)

2019. január 19.: FC DAC 1904 – Soroksár SC (magyar 2. liga)

2019. január 23. – február 6.: törökországi edzőtáborozás, négy előkészületi mérkőzéssel

2019. január 26.: Lech Poznań (lengyel 1. liga) – FC DAC 1904

2019. január 29.: FC DAC 1904 – Esbjerg fB (dán 1. liga)

2019. február 2.: FC DAC 1904 – FK Csíkszereda Miercurea Ciuc (román 3. liga)

2019. február 4.: FC DAC 1904 – NK Olimpija Ljubljana (szlovén 1. liga)

2019. február 9.: FC DAC 1904 – SV Mattersburg (osztrák 1. liga)

2019. február 11.: FC DAC 1904 – ŠK 1923 Gabčíkovo (szlovák 3. liga)

(a hazai előkészületi mérkőzések helyszíne az Akadémia; a hiányzó időpontok később lesznek pontosítva)

 

profutbal.sk, fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!