Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

A KFC Komárom dinamikus kezdés után kicsit elfáradt az ősz végén, de még így is a tabella negyedik helyén telel a szlovák másodosztályban. A lila-fehérek a napokban 30 játékossal kezdték meg a téli felkészülést.

 

Elég rövid volt a komáromi kispad ősszel, így a következő hetekben nem csak a megüresedő posztokat igyekeznek feltölteni, de keretbővítést is terveznek a klub felnőtt csapatánál. Emellett az U19-es csapathoz is érkezhet erősítés.

 

„A mi szempontunkból sajnálatos, játékosszempontból azonban pozitívum, hogy a védelmünk egyik alapembere, Patrik Šurnovský visszatér Nyitrára az anyaklubjához, ahol a hírek szerint sikerült nagyon jó benyomást tennie Ivan Galád edzőre. Ugyanígy az egyik szemünk sír, a másik nevet, hogy Mészáros András Aranyosmaróton van próbajátékon. Csapatunknak biztosan hiányozni fognak mind a ketten – Andris távozása még ugyan kérdéses -, de örülünk, hogy sikerül előbbre jutniuk, és hogy ehhez a sikerhez mi is hozzájárulhattunk”

 

 hirdetes_400x285  

nyilatkozta a Körkép.sk-nak Szüllő Béla, a KFC alelnöke, aki Lukáš Duda és Aleksandr Luzin távozásáról is beszámolt.

 

„Kapusfronton sikerült megtartanunk Matej Slávikot és Lukáš Leckéšit is, valamint U19-es hálóőrünk, Juhász Áron is felgyógyult, így mind a hárman Olejník edző rendelkezésére állnak. Ugyancsak nálunk marad tavasszal a Slovantól érkező triónk, Antálek, Zemko és Ondruš, ahogy Popovič, Szikonya, Fronc, Kollár és Domonkos Kristóf is Komáromban kezdte meg a felkészülést”

 

folytatta Szüllő azzal, hogy elég nagy az érdeklődés a játékosok részéről Komárom iránt.

 

„Elég sokan érkeztek próbajátékra, több külföldi, magyarországi és ukrajnai fiatal is van itt, ahogy egykori DAC-játékosok is próbálják felkelteni az edző figyelmét. Néhány esetben már történt megegyezés is, azonban ez egyelőre még maradjon meglepetés.”

 

Az első edzésen már részt vett a DAC-ból érkező Rymarenko is, aki sérülésből gyógyult fel, hiányzott azonban a csapat húzóembere és csapatkapitánya, Samir Nurkovič.

 

„Samir jövő héten csatlakozik hozzánk, mivel családi okokra hivatkozva kérte szabadsága meghosszabbítását”

 

A menetrend

 

Néhány időponttól eltekintve végleges már a felkészülési mérkőzések menetrendje is, melyből kiderül, hogy szerdán a Soroksár SC ellen kezdik meg az összecsapásokat Olejník edző védencei.

 

„Bár nagyon sok fiatal, leginkább az U19-es csapatunkba való játékos érkezett próbajátékra, ez nem jelenti azt, hogy nem kaphatnak esélyt egyből a felnőtt csapatban, hiszen Olejník edző mindig hangsúlyozza, hogy nála nincs fiatal vagy öreg focista, csak jó vagy rossz. Ennek szellemében folyik a felkészülés is.”

 

mondta Szüllő, akitől azt is megtudtuk, hogy korábbi elképzeléseikkel összhangban nem indulnak külföldi edzőtáborba.

 

„Dunaszerdahely segítő kezet nyújtott nekünk, így február elejétől egy rövid időre birtokba vesszük a Mol Akadémiát, és ott tartjuk meg edzőtáborunkat. Ugyanitt kerül majd sor két felkészülési mérkőzésre is – a MOL Vidi II. és a Bős csapata ellen.”

 

2019/01/16 11:30 Soroksár SC (HUN) – KFC

2019/01/23 14:00 FC ViOn Zlaté Moravce-Vráble – KFC

2019/01/25 11:00 KFC* – Aqvital FC Csákvár (HUN)

2019/02/01 15:00 SV Horn (AUT) – KFC

2019/02/05 17:00 KFC** – MOL Vidi FC II (HUN)

2019/02/09 13:00 SK Sigma Olomouc (CZE) – KFC

2019/02/13 Komárom VSE (HUN) – KFC

2019/02/16 KFC – SE 1923 Bős

2019/02/20 18:00 FK Slovan Duslo Šaľa – KFC

2019/02/24 Puskás Akadémia FC II (HUN) – KFC

2019/03/03 11:00 KFC I – KFC II

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.