Akik azt hitték, hogy két nő versengéséről fog szólni a nyári politikai uborkaszezon Nagy-Britanniában, tévedtek. Az egyik jelölt hibázott, és arra kényszerült, hogy lemondjon. Így Theresa May maradt az egyetlen jelölt a feladatra.

 

(…)

 

Ellenfele, Andrea Leadsom kétségtelenül súlyos hibát követett el, amikor May gyermektelenségét is felemlegette saját alkalmasságát igazolva, de hogy ilyen hamar buknia kellett, a mögött további tényezők is lehetnek. De ezek ismerete nélkül most eltekintünk annak vizsgálatától, hogy a Brüsszelben, Washingtonban és Berlinben ismeretlen Andrea Leadsomot mi vezethette ténylegesen a kampány feladására. Így is maradnak bőven kérdőjelek a történetben.

 

 hirdetes_400x285  

Az első kérdés mindjárt May szerepfelfogására vonatkozik. Kicsit bulvárosan úgy fogalmazható meg a kérdés, hogy Merkel vagy Thatcher példáját követi-e. Miközben mindenki egybehangzóan úgy látja, hogy kemény, egyesek szerint könyörtelen vezető lesz belőle, kérdés, hogy a folyamatos konfliktusok vállalása lesz-e az általa választott út (ez lenne Thatcher példája), vagy inkább a lavírozás, az ügyes egyensúlyozás, és a hátsó színpadon zajló erőpolitika lesz-e rá jellemző (ahogy Merkelről gondolják).  Feltehetőleg még ő sem tudja ezt, az új szerepbe még bele kell nőnie.

 

De van itt néhány megfontolás, ami segítheti a vele kapcsolatos mérlegelést.

 

Eleve pikáns az a helyzet, hogy a Brexit levezénylése egy olyan konzervatív politikusra marad, aki a bent maradók táborához tartozott. Valószínűleg ez a tény döntő jelentőségű volt, amikor ellenfeleivel összehasonlították őt, mint potenciális vezetőt. A népszavazás kampányában, majd eredményében elszabadult radikalitást orvoslandó nyugalmat ígér, s nem további meglepetéseket. Ám a Brexitre szavazók többségét sem idegenítheti el magától, ezért Theresa May máris kijelentette:

 

„A Brexit Brexitet jelent. A kampány lezajlott, a szavazás megtörtént, sokan vettek rajta részt és a szavazók ítéletet mondtak. Nincs helye semmilyen kísérletnek arra, hogy az EU-ban maradjunk…”

 

(…)

 

Ám van egy további politikai eleme is May győzelmének.

 

Azt állítja, hogy a népszavazás világossá tette: a szavazók változást akarnak. Elégedetlenek a politikai elittel – s nem csak a brüsszeli, de a westminsteri hatalmi manipulátorokkal is.  (…)

 

De szembe kell néznie olyan ma aktuális politikai kihívásokkal is, mint amilyen a terrorfenyegetettség, s az erőszakkal rémítő etnikai konfliktusok, melyeket persze már belügyminiszterként is jól ismerhetett. Theresa May miniszterelnöki megbízatása egyáltalán nem ígérkezik könnyű missziónak.

 

Mandiner.huHörcher Ferenc: Theresa May, az új brit miniszterelnök-jelölt

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!