Rihanna a Szigeten: bukás és hazugság

Rohanna. Az ember. Kifele. Minél előbb. Különben a végén még állva elalszik. Olyan unalmas ez a koncert. A színpadon: Rihanna.

A tömeg viszont akkora a Sziget nagyszínpada előtt, hogy végig kell várni ezt az értelmezhetetlen és értékelhetetlen produkciót, az agyonmarketingelt világsztár félplayback-showját. Koncertnek kevés (zenét nyomokban tartalmaz csak), shownak semmi (nincs cirkuszi tűzijáték, lézeres-kivetítős, profin komponált parasztvakítás legalább), még esztétikai élmény sincs, hiszen a főhősnő még csak szépnek sem mondható.

   

Percekre eltűnik a teljesen jellegtelen „dalok” (dehogy dalok) között, na, biztos most öltözik át: de nem, még az sem. Végig olyan szerkóban nyomja, ami Obi Van Kenobinak jól állna, de a világ egyik első számú popüdvöskéjének nem. Amikor − sokszor − ki tudja, miért, eltűnik a főnő, van egy kis cirkusz azért: félmeztelen feka artisták tekergetik ki a vállukat elég ügyesen. Ez mégis mi? Jön mindjárt az elefánt is?

(…)

(…) Ez a „koncert” tényleg nem működik. Itt van kilencvenezer ember, elképesztő tömeg − a popcicus pedig éppen megbukik a színpadon. Nem látványos a bukás, csak éppen nem tud mit kezdeni az egyébként csodás alaphelyzettel, a miatta idevándorolt tízezrekkel. Akik, azaz mi, a közönség, nem is vesszük a lapot. Nem csoda, ha egyszer Rihanna nem oszt nekünk egyet sem. Feltűnően unatkozva állnak tízezrek. (…)

S hogy miért nem működik ez itt, most? Elég egyszerű: ez a Rihanna nevű nőci iskolapéldája a tenyésztett popsztárnak.

Az ő világa a sminkeseké, a stúdiótrükköké és a videoklipeké. Tőle két méterre lévő kamerának tud affektálni és pózolni. Azt kitanulta. Tőle száz méterre lévő emberekhez, hús-vér emberekhez nem tud szólni. Egyrészt nem nagyon van mit mondania szegénykének, másrészt mert egyéniséggel sem bír. Éppen azért sikeres, mert annyira tucat, mert olyannyira jellegtelen. Az amerikai elnökjelöltek esetében már éppen fordul az eddigi trend, hogy a leghétköznapibb, legszürkébb, legérdektelenebb a nyerő; de a popzenében úgy látszik most ér épp csúcsra Rihannával.

Ha nagy néha írnak neki valóban dalokat, amilyen mondjuk a Diamonds című sláger, amit, ha jól tudom, a hétfői Sziget-fellépő, Sia írt neki, az hallgatható, de egyéniség híján az sem átütő. Aztán jön a Four Five Seconds, amit meg Paul McCartney követett el tavaly, hogy Rihanna és a másik tehetségtelen amcsi gigasztár, Kanye West énekelje el. A dal nagyon egyszerű, de jó: Paul ritkán hibázik. Rihanna viszont még ezzel sem tud igazán aratni. Búcsúzóul egy kőkeményen Amy Winehouse-os nóta az új lemezről, lassúcska soul-dal, de ez legalább szintén dal. Van benne valamicske éneklés is, de az ív nélküli, szerkesztetlen, koncepciótlan „show” már menthetetlen.

(…)

Mandiner.hu, Stumpf András: Rihanna a Szigeten: bukás és hazugság