„Ahogy sok AC/DC rajongó már tudja, az AC/DC Rock Or Bust turnéjának hátralevő 2016-os állomásain, ideértve a 10 elhalasztott amerikai koncertet is, egy vendégénekessel lép fel a zenekar. Személyesen szeretném elmagyarázni az okát ennek. (…)

 

Március 7-én – egy sorozatnyi vizsgálat után, amiket a halláskárosodás terén szaktekintélynek számító orvosok végeztek – megtudtam, hogy amennyiben folytatom a koncertezést a nagy helyeken, a teljes megsüketülést kockáztatom. Azon a napon megrettentem a hírek hallatán, ugyanakkor az is világossá vált, hogy részleges hallássérülésem már elkezdte akadályozni a színpadi előadásomat. Nehézségeim voltak a színpadon, nem hallottam rendesen a gitárokat, és mivel képtelen voltam tisztán hallani a többi zenészt, megrettentem attól, hogy az előadásom minőségével kapcsolatban kompromisszumokra kényszerülök. A legmaximálisabb őszinteséggel mondom, hogy ezt nem engedhettem meg magamnak.

 

A rajongóink a legmagasabb szintű előadást érdemlik, és ha erre bármilyen oknál fogva képtelen vagyok, akkor nem fogok nekik csalódást okozni, vagy megszégyeníteni az AC/DC többi tagját. Nem vagyok gyáva, nem szoktam elmenekülni és szeretem befejezni, amit elkezdtem. Mindenesetre az orvosok világossá tették előttem és a zenekari társaim előtt, hogy nincs más választásom, csak az, hogy nem lépek színpadra a hátralevő bulikon és minden bizonnyal utána sem. Ez volt a profi életem legsötétebb napja.

(…)

 hirdetes_400x285  

Senkiről nem tudom elképzelni, hogy mindez jobban lesújtaná annál, ahogy engem lesújtott. Érzelmileg ez rosszabb, mint bármi, amit eddigi életem folyamán átéltem. Az AC/DC részének lenni, lemezeket készíteni és elkötelezett rajongók millióinak játszani az életem munkája volt 36 éven át. El sem tudom képzelni a folytatást úgy, hogy ne legyek részese ennek, jelenleg azonban nincs más választásom.

 

Egy dolog biztos: lélekben mindig ott lesz az AC/DC-vel, minden egyes koncerten, ha személyesen nem is. És ami még fontosabb, szörnyen érzem magam, hogy csalódást okozok a rajongóknak, akik jegyet vettek az elhalasztott bulikra és akik állhatatosan támogattak engem és az AC/DC-t sok-sok éven át.

(…)

Még egyszer, őszinte jókívánságok és köszönet mindenkinek a támogatásért és a megértésért!”

 

 

Hammerworld.hu: AC/DC – Megszólal Brian Johnson énekes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!