Dušan Kováčik és Jaromír Čižnár nekimentek a rendőrségnek. Úgy tűnik, keveset tesznek a korrupció felderítése érdekében. Mindig van mit javítani, de ez a támadás hihetetlen arcátlanság. Az ügyész uraknak inkább hallgatniuk kellene.

 

„A rendőrség ténykedése a korrupciós ügyek felderítése során nem elégséges. A zuhanó trend annak köszönhető, hogy a rendőrség nem fejt ki elegendő erőfeszítést”

állítja Kováčik.

 

Čižnár szerint a rendőrök húzzák az időt, nem tartják be a törvény által előírt határidőket, nem értik az ügyek összefüggéseit és következetlenül kutatják fel és vizsgálják ki a bizonyítékokat.

 

 hirdetes_810x300  

Tibor Gašpar és Robert Kaliňák érájában a rendőrség valóban rossz állapotba került. Túlnyomórészt az apróbb korrupciós ügyeket vizsgálják ki, a politikai és üzleti nagyhalakat nagy ívben elkerülik. Ha a nyomozók belefognak egy, a társadalom szempontjából fontos ügybe, a feletteseik azonnal „iránymutatást adnak”, hogy ne vesztegessék hiába energiáikat. Merthogy a Smer…

 

Kellemetlenkedő nyomozók

 

(…) A Budamar-ügyben eljáró nyomozók maguktól vonultak vissza civilbe a szándékos névtelenségbe burkolózók és a vezetés intrikái miatt, akik elvették tőlük az ügyet.

 

A Chovanec-ügy nyomozóját is üldözték a felettesei, mert túl magasra jutott [a szálakat követve], már Robonál és Strapatýnál tartott, akik ÁFA-csalásokat fedezhettek.

 

Igazságtalan támadást szenvedett el Špirko ügyész úr is, aki ellenőrizni akarta Kaliňák és Bašternák ügyleteit illetve a belügyminisztérium berkeiben felmerült korrupciós gyanúkat.

 

A rendőrség legelőször hivatalos személy hatalommal való visszaélésével vádolta meg egy Panama Papers-ben is szereplő áfacsaló vallomására alapozva, később az ügyészség elvette tőle nyomozati anyagot is. Valaki nagyon is retteghetett, hogy Špirko fellebbenti a fátylat a politikai hátterű ügyletekről.

 

„Fico hangja” és a Gorilla-ügy

 

Ezért elég nagy pofátlanság azért kritizálni a nyomozókat, mert nem elég aktívak a korrupciós ügyek felderítésében. Főleg Dušan Kováčiktól és Jaromír Čižnártól.

 

Az előbbi már speciális ügyészként is tusolt el egy sor robbanékony ügyet, azok javára, akik a Smer politikai vagy üzleti vezetéséhez tartoztak.

 

A legfontosabb a párt finanszírozása körüli botrány volt, vagyis a  Flašík-Blaško-féle támogatási szerződés és a Fico hangja.

 

Kováčik szisztematikusan akadályozza a Gorilla-üggyel kapcsolatos nyomozást is. Fatálisan alábecsülte a Bašternák-ügyet, amit hosszú hónapokig ignorált.

 

Čižnár, egyelőre, mint főügyész nem állított le semmilyen korrupciós ügyet, hivatalban töltött három éve alatt azonban alibistaként viselkedik.

 

Függgésben

 

[Čižnár] többnyire csak a mediálisan kényelmes ügyekkel foglalkozik, amelyekkel nem bukhat el (az egészségügyi kártyák a nyitrai kórházban, a Mariatchi bár előtti verekedés).

 

Persze, amikor komoly politikai, gazdasági vagy maffia ügyekről van szó, amelyeket Kováčik robbant ki, Čižnár fülét-fakrát behúzza. És teszi ezt annak ellenére, hogy hivatalbalépésekor azt ígérte, minden három évnél idősebb ügyet kivizsgál. Hát nem vizsgálja ki, mert meg van kötve a keze.

 

Čižnár ugyanis a Smernek köszönhetően lehet a helyén – csakúgy, mint Kováčik. Ha tehát most övön alul támadják a rendőrséget, az csak azért történik, hogy eltereljék a figyelmet. Saját kudarcaikról.

 

 

Aktuality.sk, Marek Vagovič: Prečo útočia prokurátori Smeru na Kaliňáka

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!