Ennek régóta megvannak a jelei, de a héten a Fülöp-szigeteki  elnök azt az amerikait „son of a bitch”-nek nevezte. A kínaiak „elfelejtették” leteríteni a szőnyeget, a török elnök „tévedésből” amerikai szövetségeseket bombázott Szíriában.

 

A világ elvesztette a tiszteletét

 

Elsőre véletlennek tűnhet. Geopolitikai kontextusban másképp néz ki a helyzet. Az utolsó jelentős Ankara-Moszkva kapcsolatok megerősödése szűkíti az amerikaiak mozgásterét a Közel-Keleten.

 

 hirdetes_400x285  

Kína és Oroszország tengeri hadgyakorlata pedig jelzi, hogy szeretnék növelni befolyásukat Óceániában. Az USA globális befolyása csökken.

 

 

Nagy sakkjáték

(..)

A hatalom, amely felügyeli Eurázsiát, a világ három legtermékenyebb területe közül kettőt birtokol. Ezen a területen él a világ népességének 75 százaléka, Eurázsi a világ GDP-jének 60 százalékát adja  és az energiaforrások 75 százalékát.

 

Brzezinski szerint az USA célja az lenne a nagy sakktáblán, hogy ne keletkezzen egy olyan nagyhatalom, amely az USA pozícióját veszélyezteti.

 

A dominancia korszaka véget ér

 

Eltelt 20 év és Brzezinskinek radikálisan meg kellett változtatni a véleményét. Eljött az idő, hogy egyensúlyba rakjuk a nagyhatalmakat, az USA már nem különleges.

 

Ezt a fordulatot Kína és Oroszország erejének növekedése és Európa gyengülése okozta, de legfőképpen az iszlám világ poszt-gyarmati országainak erős politikai ébredése. Annak az iszlám világnak, amelyben nő az öntudat és az ellenállas nyugattal szemben a koloniális uralom után.

 

Új világrend

 

Pont a Közel-Kelet a forrása annak a problémának, amelyet egy nagyhatalom se tud felügyelni egyedül. A helyzet az USA, Oroszország és Kína közös fellépését követeli. (..)

 

Egy ilyenfajta konstelláció képes egyensúlyt teremteni és szélesebb globális stabilitás a világ fontos kérdéseinek megoldásánál a jövőben, mint például az ökológia.

 

Ha nem sikerül létrehozni, akkor a legnagyobb valószínűséggel globális káosz következik, zárja Brzezinski.

 

aktuality.skRonald Ižip: Koniec americkej hegemónie

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!