Tegnap Obama elbúcsúzott Merkeltől. Szimbolikusan Európa búcsút intett annak az Amerikának, amint évtizedeken át ismert.

 

Európa elvesztett egy olyan partnert, akiben sosem kételkedett. Amerika mégtöbbet veszít.

 

(…) Még ha a drámai változásoknak nincs is reális esélye, Európának mégis meg kell próbálnia. Amerika változik és vele a világ többi része is. Európa pedig elvesztette idősebb fivérét, aki a világ csendőre volt.

 

 hirdetes_810x300  

A gazdasági válság Amerikát arra ösztönzi, hogy inkább magával törődjön, hogy sorsára hagyja Európát és a világot. Az amerikaiak világossá tették, hogy azt szeretnék, ha az elnökük a z ő jövőjükről gondoskodna, és ne a világéról.

 

(…) A vezető közgazdászok mondogathatják körbe-körbe, hogy az USA-ban véget ért a válság, de az emberek a választásokon világosan megmondták, hogy szerintük még tart. A vezető közgazdászok és a bankárok a következők a sorban, akik elvesztették az emberek bizalmát.

 

(…) A válság kitörése óta 15 millió amerikai vesztette el munkáját, és a legviccesebb az, hogy az újonnan létrehozott munkahelyek többsége a pincéreket érinti, az iparban dolgozók jó időre elvesztették állásukat. (…).

 

A jelenlegi európai elit halálra van rémülve. Nem csak a „populizmus” erősödése miatt, de amiatt is, hogy Amerikai is populistává vált. Ki védi meg most Európát Oroszországtól? És mi lesz akkor, ha az USA és Oroszország kapcsolata felmelegszik? Hová lett a világ-demokrácia bástyája? Eltűnt!

 

Obama elmegy, és vele elvész a régi Amerika. Merkel egyelőre marad, és szeretne további négy évre maradni. De Amerikával meghal az öreg Európa is, és ezen Merkel semmit sem változtathat – bármennyire is küzd, végül úgyis elbukik. A világ jelenlegi folyamatai messze túlnőnek erején.

 

A következő 10 év nem lesz könnyű. Ha a globális gazdasági helyzettel szembeni mostani elégedetlenség elsodorta Nagy-Britanniát és az USA-t, csak idő kérdése, mikor sodorja el Kínát és Európát is. 2008-ban véget egy hosszú gazdasági ciklus, ami Európában a második világháborútól tartott.

 

Most új ciklus veszi kezdetét, amit nagy bizonytalanság és kisebb gazdasági várakozások jellemeznek. Lehet, hogy ezen csendben áttörünk, és az is lehet, hogy radikálisan megváltozik minden, ami évtizedek alatt nyerte el mai formáját – nőtt, terebélyesedett, csak rossz alapokon.

 

Ilyen alap volt az amerikai dollár, mint világpénz, ami elképzelhetetlenül nagymértékben befolyásolta a világot. (…) Ma egyetlen vezető közgazdász vagy bankár sem tudja elképzelni azt, hogy jelenlegi valutarendszer véget érjen, pedig az csak 60 évvel ezelőtt kezdett kialakulni.

 

Természetes, hogy ami nem működik, annak mennie kell. És a 2008-as válság óta a dollár-alapú rendszer haldoklik. Mindenki nagy meglepetésére, nagy vonalúan távozni fog.

 

Aktuality.sk, Komentár Ronalda Ižipa: Ekonomická kríza sa ešte neskončila

Nyitókép: pegitboard.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!