Daniš: Dzurinda amerikai álma visszaütött

(…) 1998-ban a Dzurinda-kormány és a bankok lenyomták Rezešéket és az eladósodott vasművüket, akiknek komoly anyagi gondjai voltak. A bankok azzal fenyegetőztek, hogy azonnali előtörlesztést igényelnek az összes hitelükre vonatkozóan. A kormány tulajdonos váltást szorgalmazott – egy amerikai beruházó bevonását.

Ha nem egy „nyugatbarát kormány” és egy „amerikai beruházó” vett volna részt a játékban, a média valószínűleg az egész játszmát csalásnak nevezte volna. (…)

A Dzurinda-kormány akkor nem rendezte a vasmű tulajdonjogát és nem talált külső partnert sem nemzetközi tender segítségével. (…) Dzurinda ehelyett a rövidebb utat választotta: tulajdonjogi manipulációk a VSŽ Holding leányvállalataival és titkos megállapodások a kiválasztott érdeklődőkkel (a VSŽ Holding 51 százalékban állami tulajdonban volt).

   

Az új befektetőnek ugyanis nem a VSŽ részvényeit kellett volna megvásárolnia, hanem kimazsolázhatta a holding nyereséges acélgyártói részét, ami korábban önállósult a vasműtől, és külön utakon járt.

Eladás és a vétel kockázatai

Talán már észrevette [az olvasó], hogy ilyen nyaktörő felállásban nem lehetett szó stratégiai alkuról, ahol a kormány, vagyis az eladó diktálhatta volna a feltételeket. Ugyanis az acélgyártól megfosztott, kasztrált VSŽ részvényesei perrel, a bankok tiltakozással fenyegettek, az akkori kormány pedig kemény vitákra számíthatott volna a választások utáni új kormánnyal. Ráadásul abban az időben Szlovákia nem volt tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak.

Az amerikaiak – érthető módon – ezt nagykockázatú beruházásnak értékelték, és ennek megfelelően viselkedtek. Alacsony árat kínáltak, adómentességet követeltek, amelyek lefedték szinte a beruházás teljes értékét. És bejött nekik. A Dzurinda-kormány rábólintott.

A U. S. Steel a szándékosan elkülönített, nyereséges acélművéért (a cseresznyéért a torta tetejéről) 60 millió dollárt fizetett. Az adósságok egy részét szintén átvállalta (325 millió dollár). Az egyéb költségekkel együtt legfeljebb 475 millióba került a tranzakció.

A Dzurinda-kormánytól kapott állami támogatások illetve adómentességek nagysága 430 millió dollárt tettek ki. A U. S. Steel így jutott hozzá Európa egyik legnagyobb vasművéhez pár millió dollárért. Köszönhetően az igencsak bőkezű Dzurinda-kormánynak.

Igaz, az amerikaiak javára kell írni, hogy a kassai vasművet visszahozták a szakadék széléről, megnyugtatták a bankokat, modern munkakultúrát vezettek be, a kassai üzemből származó nyereség egy részét visszaforgatták a vállalatba, megállították a szabadrablást.

És – főleg – rendesen megszedték magukat. A 2009-es válság kitöréséig a nyereséget százmilliókban mérték. Adómentesen.

Fico kutyaszorítóban

2009-ben véget ért a jóléti időszak (jött a válság). 2010 után a kassai U. S. Steel számára véget ért az adómentesség, és az amerikaiak úgy döntöttek, ideje eladni a céget.

2012-ben már voltak érdeklődők, csakhogy keveset kínáltak. Az U. S. Steel ugyanis 1,5 milliárd eurót kért a vasműért. Fico akkor kikönyörögte az amerikaiaktól, hogy maradjanak és állami támogatást adott nekik (energiaár-engedményeket).

Végül ez sem volt elegendő. A U. S. Steel a vasmű eladásáról tárgyal – a kínaiakkal. Már csak az ár kérdéses, mert az amerikai befektető évekig halogatta a fejlesztéseket. (…)

Ha az amerikaiak megválnak a vasműtől, ne csak Trumpot, Ficot vagy a válságot hibáztassuk érte. Ugyanúgy felelős Dzurinda azon politikája is, hogy egy előre meghatározott partnernek adja el azt a bizonyos mazsolát. Pár év után mindez visszaütött. A partnerek jóllaktak és felálltak az asztaltól.

Aktuality.sk, Komentár Daga Daniša: Dzurindov americký sen narazil

Nyitókép: aktuality.sk