A szlovák szakosok és a magyar nemzetiségű szülők már évek óta hangsúlyozzák, hogy a szlovák nyelvet a kisebbségeknek kontraproduktív módon oktatják. (…)

 

Az érthetetlen szövegek nehézkes memorizálása helyett az élő, mindennapi kommunikációra helyeznék a hangsúlyt. Nemsokára így kellene kinéznie a nemzetiségi iskolákban a szlováknyelv-oktatásnak. (….)

 

Szórakoztasson a szlováknyelv-tanulás

 

 hirdetes_810x300  

(…) A szakemberek már évek óta felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek a szlovák nyelvet nem megfelelő módon tanulják.

 

A rendszer mintha abból a feltételből indulna ki, hogy a magyar gyerekek már tudnak szlovákul. Azonban ha a gyerek egy Dunaszerdahely melletti faluból származik, ahol majdnem mindenki magyar nemzetiségű, akkor ott a gyerek a szlovák nyelvvel még csak kapcsolatba sem kerül. Számára ez olyan nyelv, melyben teljesen az alapoktól kell megtanulnia kommunikálni.

 

Az eddigi hozzáállásnak az az eredménye, hogy egyes magyarok annak ellenére, hogy évekig törik a szlovák nyelvet, mégis nagyon nehezen értetik meg magukat államnyelven. Emellett azonban mindenki, aki valaha nyelvet tanult, tudja, hogy milyen fontos az adott nyelv oktatásának metódusa a nyelv sikeres elsajátításához.

 

(…) A szlovákoknak érdekük lehetne, hogy a a más nemzetiségű gyerekeket szórakoztassa a szlováknyelv-tanulás, hogy a tanulás pozitív, és ne traumatizáló élmény legyen. Ez módszer lehetne arra, hogy miképpen erősítsék meg a Szlovákiához fűződő pozitív kapcsolatokat.

 

(…)

 

Aktuality.sk, Lukáš Krivošík: Maďari, ktorí ľúbia slovenčinu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!