A koalíció kísérlete, hogy a mečiari amnesztiák eltörlésébe bevonják az Alkotmánybíróságot, csapda lehet az ellenzék számára. Bugár Béla pedig maradék választóinak jó akaratát kockáztatja azzal, hogy kétszínű javaslatot támogat.

 

(…) Amikor egy héttel ezelőtt Bugár Béla Vladimír Mečiarral együtt megjelent a TA3 stúdiójában, úgy tűnt, hogy a régi idők ismét visszatérnek. A Most-Híd vezére felkészült volt és talpraesett.

 

Lélekben még drukkoltunk is neki. Igyekezett minket megnyugtatni arról, hogy mindent megtesz azért, hogy a koalíciós partnereit meggyőzze, támogassák a mečiari amnesztiák eltörlését.

 

 hirdetes_400x285  

Első látásra úgy tűnik, hogy Bugár Bélának mindez sikerült is. A probléma azonban ott van, hogy az amnesztiák eltörlését kusza módon akarják véghezvinni, melynek végeredménye az lesz, hogy a parlamenti képviselők helyett az utolsó szót az Alkotmánybíróság fogja kimondani. (…)

 

Az utolsó csepp a pohárban

 

(…) A kormánykoalícióban eltöltött minden egyes nappal a Most-Híd veszít a hitelességéből, és egybeolvad a  koalíciós partnereivel. (…)

 

Igaz, hogy a Most-Híd támogatottsága hat százalék körüli, de mindez csupán a hű, magyar nemzetiségű választóinak köszönhető, akik más szemszögből és más elvárásokkal tekintenek a politikára. A kétnyelvű táblák vagy a szlováknyelv-oktatás a kisebbségi iskolákban fontosabb lehet számukra, mint aegy olyan ügy megoldása, amely alapjaiban rengette meg a jogállamiság alapjait.

 

Az elégedetlenség azonban olyan, mint az utolsó csepp a pohárban. Ez az elégedetlenség pedig a magyar közegben is egyre erősebb. Elég egy, kettő, esetleg három ilyen egymásnak ellentmondó kompromisszum, és a Most-Híd egyszer csak elveszíti a választóinak fél, vagy egy százalékát. Lehet, hogy a választók azt mondják, hogy esélyt adnak az MKP-nak, vagy valamilyen más szlovák pártnak. És Bugár pártja hirtelen az öt százalékos küszöb alatt találja magát.

 

Méltatlan befejezés lenne ez egy olyan politikai veterán száméra, aki már a 90-es években a bűnösök megbüntetéséért tüntetett a parlamentben.

 

Aktuality.sk, Lukáš Krivošík: Bugár s amnestiami vyskúša svojich voličov

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!