A III. Fico-kormány egy évvel ezelőtti felállását csalásnak neveztük. Mert fittyet hánytak a választók többségének akaratára. A Most-Híd és a Sieť inkább saját választóik átverése mellett döntöttek. Fico pedig egy tákolmányt rakott össze.

 

A kormány első évében a kritikusok minden egyes vádja igazolást nyert. (…)

 

A szélsőségek erősödnek

 

 hirdetes_400x285  

Fico előszeretettel ismételgette, hogy harmadik kormányára azért van szükség, hogy „gátat vessenek a szélsőségeknek”. Fico kijelentését partnere, Radoslav Procházka cáfolta. Nagy meglepetésre elismerte, hogy nem a szélsőségek elleni gátról, hanem az előrehozott választások megakadályozásáról volt szó. Vagyis a változás elkerüléséről.

 

(…) És ami a szélsőségeket illeti: Fico kormányának köszönhetően tovább erősödnek. Kotlebáék 10 százalék fölé ugrottak a közvélemény-kutatásokon. Pont úgy, ahogy az aggodalmak előre jelezték. Mert a szélsőségek erősödésének oka a társadalmi egyenlőtlenség, az igazságtalanság és az ország szétlopása egy szűk réteg által.

 

Az oligarchák köszönik, jól vannak

 

A Smer mögött álló óriásvállalkozók – Jozef Brhel, Miroslav Výboh, Juraj Široký és Vladimír Poór – megtarthatták embereiket az energetikai, közlekedési vállalatokban, az Állami Tartalékgazdálkodási Igazgatóságon, a Nemzeti Autópálya Társaságban vagy a vasúti vállalatokban… Éppen csak osztozniuk kell az SNS-hez közeli Kmotríkkal és Bugárékkal.

 

Široký Váhostavja tovább  örülhet az állami tenderekből származó többmilliós nyereségnek, miközben alvállalkozói felé felhalmozott adósságát az állam fizeti. A Váhostav nyeresége 30 millió euró volt, ami több, mint amit a cégnek az újraszervezés után kellett volna kifizetnie hitelezőinek.

 

Az EPH pénzemberei (Křetínský, J&T) az Enellel való egyezség után átveszik a Szlovák Villamos Műveket.

 

Az Aktuality.sk értesülései szerint az oligarchák milliós ügyletei az államkassza terhére a 2016-os választások után is folytatódtak.

 

Kiderült, a helyzet rosszabb, mint gondoltuk

 

Gyakorlatilag rögtön a választások után kiderült, hogy az államkassza kizsákmányolása súlyosabb volt, mint azt gondoltuk. Bašternákot, Kaliňák jó barátját azzal vádolják, hogy hamis áfa-visszaigénylésekkel tett szert milliókra.

 

Az ellenzék szerint fiktív ügyleteket hajtott végre lakásokkal, így 8 millió eurótól szabadította meg az államot. Az ügyleteit Kaliňák és Počiatek miniszterek fedezték. (…)

 

Megpróbálják elkerülni az elkerülhetetlent

 

Ha Fico társadalmi támogatottságáról van szó, az – teljesen törvényszerűen – zuhan. (…)  Bugár Most-Hídja 5 százalék alá zuhan és a legközelebbi választásokat csak egy MKP-val kötött koalícióban élheti túl. A Smer a hiperaktív kormányfő ellenére gyengül. Még Danko SNS-e is túl van már a növekedési fázison, immár 10 százalék alá tekinget.

 

Fico és bandája egy év után sem tud választ adni egy egyszerű kérdésre: mire is megy ki a játék. Nincs ötletük. Feltéve, ha nem számoljuk a szánalmas kísérletüket arra, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent. (…)

 

Aktuality.sk, Komentár Daga Daniša: Rok po volebnom podvode. Všetko sa potvrdzuje

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!