Kotlebáék először náci szimbólumokkal provokáltak (az 1488-as számmal). Amellyel csatlakoztak – még ha csak rejtve is – a náci ideológiához. Ezután meghívták őket két televíziós politikai vitaműsorba – a TA3 és az RTVS csatornákba. (..) Lehet, hogy csak véletlen volt, a televíziók a kormány első évét vitatták meg és meghívtak minden parlamenti pártot.

 

Más dolog volt meghökkentő. A két koalíciós párt, a Most és az SNS elutasították a szélsőségesekkel való párbeszédet. A Smer nem. Fico koalíciója, amely éppen a „szélsőségesek elleni gátként” próbálja feltüntetni magát, ebben a kérdésben nem egységes. Megosztott.

 

A Smer esetében nem elvekről van szó. Ők azt szeretnék, hogy a szélsőségesek minél nagyobb teret kapjanak a médiában. És erősödjenek.

 

 hirdetes_810x300  

Talán emlékeznek rá, hogy a közelmúltban hogyan utasították el a Smer képviselői a Lipšic-el közös televíziós vitákat. Kényelmetlen volt számukra. Hogy mi volt a céljuk? Kizárni a médiából és a játékból is. Hogy Lipšic és a NOVA eljelentéktelenedjen….

 

Kotlebáékkal szemben teljesen más a stratégiájuk, itt nem fenyeget a Smer médiablokádja. Ez viszont ellentétes azokkal az elvekkel, amelyeket Fico képvisel. De ezek most másodlagosak. A Smernek szüksége van arra, hogy Kotleba játékban tmaradjon, mert egy „erős Kotleba” azt jelentené, hogy a Smer nélkül lehetetlen lesz kormányt alakítani.

(..)

Ezenkívül pedig minél nagyobb tere van az elfogadhatatlan Kotlebának, akinek koalíciós potenciálja nulla, annál kisebb hely marad az SNS és Danko részére, aki szerette volna újraosztani a lapokat a választások után.

(..)

 

Aktuality.sk –  Komentár Daga Daniša: Kotlebovci v diskusiách? Zvykajme si

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!