Különös dolgot művelt a kormánykoalíció. Bugár és a Most-Híd mögött álló oligarchák túlzásba estek – de Fico ellenállásába ütköztek. A kormányfő eljátszotta az igazságost, és a kormányban leállította a „korrupció ellenes hivatal” vezetőjének kiválasztási folyamatát, pedig azt a Most-Híd nézte ki magának.

 

De, hogy ne legyenek illúzióink: nem úgy van az, hogy az oligarchák pártja csak a Smer, Bugárék pedig azok, akik a „fejlesztik” a koalíciót. Ezúttal úgy tűnt, pont fordítva történt a dolog.

 

Bugár oligarchája

 

 hirdetes_400x285  

A Most-Híd üzleti hátterében ma egy rendkívül erős és tevékeny nagyvállalkozó, Czucz István áll, Bugár szomszédja és barátja, aki 10 évig vezette a Transpetrolt.

 

Czucznak megvannak az emberei az állami Transpetrolban. 2011-ben sikerült benyomnia egyik bábját a Monopolellenes Hivatal vezetőségébe (Menyhárt Tibor). Ezúttal pedig ő állhatott a Most-Híd jelöltállítása mögött is a Közbeszerzési Hivatal elnöki posztját illetően (…).

 

Juraj Méry, aki megpályázta az ÚVO vezető székét, Czuczcal dolgozott a Transpetrolban. A beruházási projektekhez volt köze. 2010 után a Szlovák Posta vezetőségében jelent meg a Most-Híd jelöltje mellett, és a legutóbbi választások után pedig a közlekedésügyi minisztériumba került (amit a Most-Híd irányít).

 

Méryvel az a probléma, hogy az állami cégekben nem a pártot képviselte – ez még rendben lenne –, hanem inkább a párt mögött álló vállalkozókat és azok érdekeit. Úgy nézett ki az egész, mint egy klasszikus oligarchikus rendszer: a Monopolellenes Hivatal és az ÚVO vezetőségét valójában nem a párt vagy a kormány választotta, hanem egy oligarcha, aki személyesen kötődik Bugárhoz.

 

Méry végül leégett a nyilvános „meghallgatáson”, kiderült, hogy az ÚVO munkájáról nem sokat tud. Felkészületlennek látszott, lehet, hogy arra számított, hogy a kulcsfontosságú interjú – Bugárral – jól sikerült és elegendő lesz.

 

A kormány azonban a vállalkozói és korrupcióellenes szervezetek bírálatai miatt inkább leállította a kiválasztási folyamatot – és újabbat akar indítani.

 

Hogyan működik?

 

Mind a Monopolellenes Hivatal, mind az ÚVO nagyon befolyásos intézmények. Ha szaktekintélyek irányítják őket – nyomozók –, akkor sikerrel verik szét a kartelleket és szüntetik meg az előnytelen versenyeket illetve büntetik meg a győzteseket. Vagyis: nagyon keményen avatkozhatnak be a korrupció rovására (…).

 

Szlovákiában ez azonban másképp működik. A Monopolellenes Hivatal vezetőségének azt róják fel, hogy Czucz befolyása alatt áll. (…) Az ÚVO hasonlóképp dolgozott. Feladata nem a tenderek manipulációjának felderítése volt, hanem hogy fedezze ezeket a manipulációkat, és hallgasson… (…) Úgy ahogy a három autópálya-tendernél is történt. Mindháromba ugyanaz a három konzorcium jelentkezett, nagyon hasonló ajánlatokkal. Elosztották maguk között a piacot, a hivatalok pedig mindezt fedezték. (…)

 

Bugár oligarchájának szándéka csak a jelöltek nyilvános meghallgatása miatt futott zátonyra – és Méry nyilvános bírálata miatt.

 

Fico nem akart kockáztatni, a döntést elhalasztotta. Nem azért, mert a „korrupcióellenes hivatal” működését akarja forradalmasítani, hanem azért, hogy ne nézzen ki az egész olyan rosszul, mint ahogy azt Bugár megszervezte.

 

A Most-Híd új házi feladatot kapott: olyan jelöltet kell keresnie, aki jobban játszik. Ennél többet nem várhatunk az egésztől. Legalábbis addig nem, míg az oligarchák által támogatott pártok osztják el maguk között a hatalmat.

 

Aktuality.sk, Komentár Daga Daniša: Keď musí Fico krotiť Bugára. A jeho oligarchov

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!