Plavčan miniszter távozik. A fejét Robert Fico követelte és kapta meg. Ma úgy tűnik, hogy egyedül távozik posztjáról, hogy megvédje családját és az SNS-t. Búcsúzása rövid volt. Köszönetet mondott, majd elment.

 

Az uniós pénzek körüli nyerészkedés áldozatává vált, ami minden kormány alatt ugyanúgy folyt. Ahogy korábban más SNS-es miniszterek – Janušek és Štefanov a faliújságtendere – esetében, úgy ez alkalommal sem Plavčan volt a történések hajtómotorja. „Csak” egy miniszter volt.

 

Peter Plavčant lecserélik, az a bizonyos motor pedig tovább robog. Még sokmilliárd euró van terítéken arra várva, hogy elosszák őket.

 

 hirdetes_810x300  

Robert Fico kormányfő és belügyminisztere, Kaliňák most is úgy tesznek, mintha a legfelsőbb politikai körökben nem lenne korrupció. Mert senki nem tett eléjük bizonyítékokat. (…)

 

Az Európai Korrupcióellenes és Jogállami Központ közzétette a 2009-2012 közötti évekből származó kutatásának eredményeit, amikor az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgálták  Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában. A kutatás szerint az uniós források fellendítették a korrupciót. Elsősorban Szlovákiában mértek magas, állami szintű korrupciót.

 

A Világgazdasági Fórum tavaly tette közzé versenykörnyezeti értékelését. A korrupciós rangsorban a második legkorruptabb állam voltunk az Európai Unióban, Ukrajnával megegyező pontszámmal…

 

A korrupció ellen csak úgy lehet harcolni, ha tényleg akarunk ellene harcolni. Más helyzet, ha nem látja az ember, vagy nem akarja látni.

 

Plavčant egy másik „plavčan” váltja majd, és a kis „p” betű pedig a közhivatalnokok pótolhatóságát szimbolizálja. Azokét a közhivatalnokokét, akik az uniós pénzek kedvezményezettjeinek és a politikusoknak könnyen kényelmetlenekké válnak – és bizonyos szinten veszélyessé is.

 

Aktuality.sk, Komentár Petra Bárdyho: Plavčana nahradí plavčan

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!