Az egyik legolvasottabb magyarországi napilap a szlovák és magyar külpolitika különbségeivel foglalkozott. A szerző leginkább azt elemzi, hogy a migrációs kvóták elleni harcban szövetséges országok hogyan fogadták az Európai Bíróság döntését.

 

A Magyar Nemzet Robert Fico kormányfő diplomatikus szótárát dicsérte megállapítja, hogy az egykor Mečiar köpönyegéből előbújt Fico „szinte a kontinens minden szalonjában szívesen fogadott vendég.” Ellentétben Orbánnal, aki a rendszerváltáskori kedvencből mára „Európa rossz fiúja” lett.

 

A cikk borítója egy magyar trikolórral feldíszített elefántot ábrázol a porcelánboltban, ugyanis a budapesti diplomácia „bezárkózott abba a világba, amit ő maga alkotott”. Emlékeztet, hogy miközben a szlovákok egyet nem értéssel fogadták el a döntést, de tudomásul vették és tiszteletben tartották az európai intézményeket, addig Orbán harcolt ellene és szerinte  „politikai érdekekkel megerőszakolták a jogot.”

 

 hirdetes_400x285  

A Magyar Nemzet kiemeli, hogy Fico kormánya kitört a mečiari és saját maguk által épített falak mögül. Mindezt annak érdekében, hogy az ország a a mag-Európa része legyen. A szerző nem felejti el megemlíteni, hogy Fico külpolitikai sikereiben nagy szerepe volt Miroslav Lajčák külügyminiszternek is.

 

A Magyar Nemzet azonban kiemeli, hogy hiába hasonló személyiség Fico és Orbán, de utóbbi teljesen más úton halad mint a szlovák kormányfő. A cikk végén a lap megjegyzi, hogy ez egy újabb Trianonhoz vezethet…

 

Mit lehet hozzátenni? Találó jellemrajza Orbánnak. El kell ismerni, hogy a magyarokkal összehasonlítva tényleg nagyszerű miniszterelnökünk van, „par excellence” diplomatánk. Azt nem lehet tudni, hogy az Orbán Viktorral való összehasonlítást Robert Fico bóknak tekinti-e…

 

Aktuality.sk – Týždeň vo svetových médiách: Fico je vraj diplomat. V porovnaní s Orbánom  
kép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!