Körbe-körbe csak azt halljuk, hogy mindig mások döntenek helyettünk. Akkor most itt az ideje, hogy változtassunk ezen.

 

Amennyiben a választásokon Szlovákia sorsáról a voksolóknak valamivel több mint a negyede dönt (lásd a 2013-as megyei választásokat), akkor rendezett parlamentről nehezen beszélhetünk. Igen ám, a demokrácia az ember kezébe adja azt a lehetőséget is, hogy nem köteles választani. Viszont ennek a jognak a kihasználásával leggyakrabban olyan emberek kezébe adjuk a hatalmat, akiket semmilyen körülmények között nem választottunk volna.

 

(…) Aztán a tüntetéseken gyakran találkozom olyan emberekkel, akik évek óta azt mondják nekem, hogy nem járnak el választani, mert nincs senki, akire szavaznának. Nem választanak, mert nem hisznek a politikusoknak, de ettől függetlenül változásokat akarnak.

 

 hirdetes_810x300  

Akkor most itt az ideje, hogy változtassunk ezen.

 

A legtörvényszerűbb és legmeggyőzőbb módszer a változás megvalósításához nem más, mint a választás. Ahhoz, hogy a kormányok a legerősebbek legyenek, az emberek támogatására van szükségük. Ezt a fajta támogatást pedig a választások során szerezik meg. Tehát azért ignorálni a választásokat, mert „nem hiszünk a jelölteknek”, „nincs olyan, akire szavaznék”, „úgysem változik semmi” nem más, mint alibikeresés – már amennyiben valóban változást szeretnénk a politikában.

 

Holnap lesznek a 2017-es megyei választások. Igen, mondhatjuk azt, hogy csak „kis választásokról” van szó. Hogy csak arról fogunk dönteni, hogy ki lesz az, aki fűteni és világítani fog. Ez azonban egy olyan választás is, ahol nemcsak az egyes régiók politikai ereje, de a mi hangunk ereje is megmutatkozik.

 

Most kiderül, hogy képesek-e vagyunk a változásért, a politika és a szlovákiai élet javulásáért többet tenni annál, minthogy tüzes bejegyzésekkel szidjuk a kormányt és a politikai rendszert a közösségi hálókon.

 

Ha valóban a változás szelét szeretnénk érezni Szlovákiában, akkor holnap az urnákhoz kell járulnunk. Felelősségteljesen kell választanunk. Mert éppen úgy, ahogy jogunk van arra, hogy válasszunk, a kötelességünk közé tartozik az is, hogy felelősségteljesen voksoljunk.

 

Aktuality.skLepší spôsob na zmenu ako je revolúcia (komentár šéfredaktora)

Nyitókép: SITA/Jozef Jakubčo

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!