Németország gondban van. Az ország, amely évtizedekig Európa sarokköve volt, megroppant. Hetek óta próbál kormányt alakítani, eredménytelenül. De ha lesz végre kormánya, erős Európa-barát vízióval fog rendelkezni. Olyan erőssel, hogy pár év múlva itt már egy Európai Egyesült Államokat láthatunk.

 

 

 

Pirruszi győzelem

 

 hirdetes_810x300  

Németországban vagy előrehozott választások lesznek, amely sokkal nagyobb változásokat hozna magával, vagy újra a szocialista-kereszténydemokrata szövetség áll össze – de ezúttal teljesen más feltételekkel.

 

A szocdemeknek sokat ártott a Merkellel kötött koalíció, amelyben végig a másodhegedűs szerepére voltak kárhoztatva. Ezt nem akarják megismételni, még ha papíron ők is a gyengébbek, egyedülálló lehetőséget kaptak, hogy céljaikat átültessék a kormányprogramba.

 

Schulz SPD-je komoly párhuzamot mutat Macron Franciaországával. Mindketten az európai pénzügyminisztérium létrehozását szorgalmazzák, több szolidaritást, adóegységesítést és beruházásösztönzést akarnak. Számukra azok, akik a szolidaritás ellen vannak, az európai értékek ellen vannak.

 

Schulz ennél még messzebbre megy: 2025-ig Európai Egyesült Államokat akar elérni, európai alkotmányt szeretne. Azoknak az országok pedig, akik ezt nem szeretnék, távozniuk kellene az Unióból. Bár az új német kormánynak ezt az elképzelést nem kell elfogadnia, Merkelnek – ha hatalmon akar maradni – egyet kell értenie a szocialistákkal.

 

Új Európa

 

Az európai szerkezet megerősítésén és az európai intézmények hatáskörének kiszélesítésén kívül az Európai Bizottság a pénzügyi stabilitást segítő intézkedéseket jelentett be. A legfőbb európai pártok egész Európában gyengülnek, mégpedig a túlzottan gyors, destruktív és politikailag erőltetett egységesülés miatt. Ez semmit nem változtat azon a helyzeten, mert mindent ugyanúgy csinálnak, ahogy eddig, mintha nem is lenne holnap.

 

És sokak számára nem is jön el a holnap: a választók a következő választásokon hangot adnak majd elégedetlenségüknek. De addig azon fognak igyekezni, hogy megbüntessék az engedetlen tagállamokat, és további jogköröket vegyenek el a nemzeti kormányoktól, hogy ne legyen visszaút. Ez az EU útja. Mi pedig nézhetjük, ahogy ezen az úton halad majd egy-két évig, majd újra beköszönt egy gazdasági vagy pénzügyi krízis.

 

Európa tele van jövőképekkel, víziókkal, ideákkal, tervekkel, de nem tanul abból a sokszor elkövetett hibájából: hogy épp ezek okoznak neki problémát. Európának arra van szüksége, hogy a valódi emberek valódi problémáit kezdje el megoldani. Ne a német politikai víziókkal és ideológiákkal foglalkozzon.

 

Aktuality.sk, Komentár Ronalda Ižipa: Spojené štáty európske prichádzajú

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!