Antonino Vadal, a rokonai és a többi olasz nem biztos, hogy olyan nagy „kápó“, mint amilyennek az első látásra tűnnek.

 

Az agromaffiával kapcsolatos esetek folyamatosan feltárulnak előttünk. Egyre többen vallanak azok közül, akik a hazai közegben, vagyis Kelet-Szlovákiában az agromaffiával napi szinten találkoznak. Mindezzel együtt azonban az is kiderült, hogy a valódi kápók (az olasz capo „főnök“ szóból) nem az olaszok, hanem a szlovákok.

 

Nem Antonino Vadala, nem Diego Roda és nem is Carmine Cinnante volt az, aki a hivatalokba ültette a „saját embereit“. Néhány embert odatehettek (pontosabban felhasználhattak), de valójában nem rendelkeztek káderekkel és lehetőségekkel. Azonfelül ott volt a haszonhúzás iránti igyekezet. Tehát az olaszoknak ugyan valami csurrant-cseppent, de a szlovákok voltak azok, akik a biznisz nagy részét maguknak akarták megőrizni.

 

 hirdetes_810x300  

Jelen esetben azokról a szlovákokról van szó, akik egyre erősebb személyiségekként szerepelnek a támogatások nagymértékű merítésének történetében. Nem az olaszok voltak azok, akik a támogatásokat (dotációkat) jóváhagyták, szétosztották és a rendszert ellenőrizték, hanem a szlovákok.

 

És ne feledkezzünk meg a rendőrökről, a bíróságokról és a többiről.

 

(…)

 

Ha a pozsonyi rendőröket megkérdezik arról, hogy milyen a helyzet keleten, akkor csupán vállat vonnak. Vagy tényleg nem tudnak semmit, vagy inkább nem akarnak hülyeséget mondani. Viszont ha valaki elmegy Nagymihályba, Szobráncra, Szécsudvarba vagy a többi településre, akkor a helyiek szépen kiszínezve előadják, hogy a hivatalnokok miként irányítják az életüket.

 

Elmesélik, hogy az ország keleti feléből miként lett állam az államban a hivatalnokoknak köszönhetően, és azt is elmondják, hogy a maffiakapcsolatokkal rendelkező olaszok csupán a funkcionáriusok munkatársai voltak: amolyan fehér lovak. Abban az esetben, ha a keletieknek problémájuk van, nem mennek a rendőrségre. Sőt, ha a kisgazdák zsarolás szemtanúi voltak, akkor inkább hallgattak.

 

(…)

 

A smeres „embereink“ rendszere az ország bármely pontjával összehasonlítva keleten működik a legjobban. Az embereket különböző szinteken köti összes, és ezt az agromaffia ügyében látni a legjobban. Minél jobban felbomlik ennek a piszkos biznisznek a pókhálója, annál több hazai személyiség bontakozik ki belőle. Sokszor a kormánypárttal összeköttetésben úgy, mint az egykori smeres parlamenti képviselő Ľubica Rošková esetében, aki leaszfaltozott parkolóra és reptérre vett fel zsíros támogatásokat.

 

Ez csupán egy nevetséges példája annak a durva és ocsmány módszernek, amivel igényt tartottak a különféle támogatásokra. (…)

 

A kelet-szlovákiai olaszoknak is van vaj a fülük mögött, de valójában a szlovákokkal kell vigyázni, mert a végén még kiderül, hogy Ján Kuciak történetében a szlovák „kápók“ játszották a főszerepet, míg Vadaláék és a többi olasz csupán statiszták voltak.

 

Aktuality.skKomentár Petra Bárdyho: Vadala a spol. mohli byť len biele kone Slovákov

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!