Vladimír Mečiar a politikába való visszatérését fontolgatja, ami rossz hír. Mečiar reinkarnációja az összeesküvés-elméleteket gyártó médiák szervezésében zajlik, hiszen a félretájékoztatásaikkal és a tények elferdítésével sikerült elérniük azt, hogy a szlovákiai állampolgárok egy csoportja releváns politikusként tekintsen Vladimír Mečiarra. Sőt, egyenesen megbízhatóként!

 

Nem, ezen nincs mit nevetni. Ez bizony nagy probléma.

 

A mečiarizmus időszaka (1992–1998) az önálló Szlovákia történetének legsötétebb korszakát jelenti. Emlékezzünk arra, hogy mit is akarnak az összeesküvés-elméleteket gyártó médiák eltitkolni és bagatellizálni:

 

 hirdetes_810x300  

–az autokratikus Mečiar egy olyan rendszert alakított ki, amely lehetővé tette a vekslákoknak (valutaüzérek) és a politikai szövetségeseknek azt, hogy mintegy 170 milliárd korona értékben vagyont privatizáljanak maguknak. (…),

 

– az Ivan Lexa és a Jaroslav Švechota által vezetett Szlovák Titkosszolgálat (SIS) egy eszközzé vált Mečiar hatalmának megszilárdításában. A SIS többek között ifjabb Michal Kováč elrablásában is közreműködött. (…),

 

–az elnök fiának elrablása és az ún. mečiari amnesztiák – melyek nemcsak az emberrablókat, de azokat az embereket is védték, akik a rablást megrendelték – Mečiarnak a törvényhez és a joghoz való hozzáállását szemléltették. A mečiari amnesztiákat a parlament tavaly törölte el,

 

–a meggyilkolt Robert Remiáš édesanyja a mai napig Mečiart vádolja a történtekért: „Hozza vissza nekem a fiamat. Ez az egyetlen bocsánatkérés, amit elfogadok“.

 

–Szlovákiát maffiaháborúk tizedelték: autókat robbantottak fel vagy éppen megrendelésre gyilkoltak. A rendőrség pedig a statiszta szerepét játszotta,

 

–a közszolgálati média (STV, SRo) a propaganda terjesztésének eszközeként szolgált. (…),

 

–a mečiarizmus alatt Szlovákiára Európa fekete lyukaként tekintettek. Az országot kirekesztették az EU-ba és a NATO-ba való csatlakozás folyamatából.

 

Az összeesküvés-elméleteket gyártó médiák mindezt elhallgatják. Épp ellenkezőleg: teret biztosítanak Mečiarnak a médiában, ahol kritikátlanul terjesztheti a propagandáját és a hazugságait a politikai ellenfeleiről és saját magáról.

 

Az összeesküvés-elméleteket gyártó médiák olyan polihisztort csinálnak Mečiarból, mint aki az összes kérdésre tudja a választ; mint aki az összes problémára ismeri a megoldást. Igyekeznek őt megszabadítani a sötét 90-es évek miatti felelősségétől, és szeretnék tisztára mosni a nevét annak a fiatal generációnak a körében, amelyik nem emlékszik a mečiarizmusra.

 

(…)

 

Vladimír Mečiar azon vasárnapi kijelentése, miszerint „feltűnés nélkül elkezdett foglalkozni a politikával“ egyáltalán nem nevetséges. Mindez felhívja a figyelmet arra az újabb trendre, amikor az összeesküvőknek a hazugságok és a propaganda segítségével sikerül visszahozniuk a játékba a rendszerellenes és antidemokratikus politikusokat. A cél nem más, mint a Szlovákiában működő rendszer destabilizációja.

 

(…)

 

Aktuality.sk, Komentár Petra Bárdyho: Mečiar sa vracia do politiky a nie je to smiešne

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!