Szlovákia nyakig van a nemzetközi botrányban. Ugyanis fennáll a gyanú, hogy részt vett egy vietnami állampolgár elrablásában. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Denník N által közölt információk arra utalnak, hogy a korábbi belügyminiszter, Robert Kaliňák és a minisztérium közvetlenül részt vettek az elrablásban.

 

Az általunk megszólított koalíciós pártok – a Smeren kívül – egyértelműen fogalmaztak. Ha beigazolódik a gyanú, bukik a kormány és előrehozott választások lesznek. Mindannak ellenére, hogy Robert Kaliňák már nem belügyminiszter.

 

Ma délután ülésezik a Koalíciós Tanács. Érdekes lesz figyelni, hogy a koalíciós partnerek miben egyeznek meg, milyen stratégiát követnek és főleg, hogyan fog nyilatkozni Peter Pellegrini kormányfő. Az ugyanis azért kerül kellemetlen helyzetbe, mert még az előző, Robert Fico pártkollégája által vezetett kormány problémáját kénytelen kezelni.

 

 hirdetes_810x300  

Fico, a párt elnöke, ma Andrej Danko (SNS) és Bugár Béla (Most-Híd) pártelnökökkel fog tárgyalni és egyezségre jutni, mi több, Peter Pellegrini is ott lesz és mint a kormánypártok „szpíkerje” bejelnti a világnak, mire jutottak. És persze ezután elkezdi védeni „saját” kormánya jövőjét.

 

Ha megerősítenék, hogy Kaliňák valóban részt vett az elhurcolásban azzal, hogy a vietnami férfinak hamis útlevelet állíttatott ki, mint ahogy azt a Denník riportja állítja, a kormány a legnagyobb valószínűséggel bukik. Ez értelemszerűnek tűnik.

 

A másik oldalon, egy előrehozott választások igencsak megbonyolítja Andrej Kiska dolgát. Azt vártuk ugyanis, hogy pártot alapít az elnöki hivatal átadása után – vagyis jövő tavasszal. És ugyanez a helyzet a kampányolással is – addig nem kampányolhat, míg államfő. Az előrehozott választások számára és csapata számára komoly időzítésbeli problémákat vetne fel.

 

A kulisszák mögött olyan felmérésekről beszélnek ugyanis, amely „nagy potenciált” adnak Kiska leendő pártjának.

 

Szlovákia a mögötte lévő, legmagasabb funkcionáriusokat érintő korrupciós ügyek sorával, Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után, a vietnami állampolgár elhurcolása után, újra felkerül a világtérképtre, mint ahol a maffiamódszerek a nagypolitika eszközei. A világ szemében olyan ország lettünk, ahol elmosódott a határ a politika és a szervezett bűnözés között.

 

Aktuality.sk, Komentár Petra Bárdyho: Položí únos Pellegriniho vládu?

Nyitókép:  Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!