Miért élnek otthonaikban magányosan azok az idősek, akik egykoron saját gyermekeik számára építették a házukat? Miért gondolja egyre több fiatal azt, hogy az idős emberek naivak és alkalmatlanok? Az Aktuality.sk Táňa Sedlákovát kérdezte arról, hogy miért vannak előítéleteink az idősekkel és az időskorral kapcsolatban, s milyen hatással lehet mindez a mi életünkre.

 

Táňa Sedláková (29) szociális pszichológiát tanul a brünni Masaryk Egyetem Szociális Tanulmányok Karán, emellett pedig kutatóként dolgozik. A barátaival közösen alapította a Zrejme polgári társulást, melynek célja, hogy felélessze a generációk közötti dialógust.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Azt mondják, hogy semmi sem teszi olyan gyorsan időssé az embert, mint annak a gondolata, hogy megöregszik. Szlovákia polgárai félnek az idős kortól?

 

Úgy gondolom, hogy igen. Nincsenek erre adataim, de már most látom, hogy miként gondolkodnak az én kortársaim. A társadalom olyan jelentős módon be van állítva az öregedés ellen, hogy ezt már a harmincévesek is megérzik. Pedig mindegyikünk öregszik, és ez teljesen természetes.

 

A munkapiacon jelentkező diszkriminációt adatokkal is alá lehet támasztani. Szlovákiában nagyon gyakori, hogy az az 50 vagy ennél idősebb ember, aki váratlanul elveszíti a munkáját, már nagyon nehezen tud új állást találni. Ezekkel az emberekkel már csak olyan munkák során számolnak, mint például a portás és a gondnok.

 

Az emberek nemcsak a nyugdíjtól, de a nyugdíj előtti időszaktól is félnek. Miért?

 

Mert az időseket kiközösítik a társadalomból. Nemcsak azért, mert nagyon alacsony a nyugdíjuk vagy mert idő nap előtt távoznak a munkapiacról, hanem azért is, mert más a kultúrához és a nyilvános helyekhez való hozzáállás.

 

Nemrég Angliában voltam, ahol nagyon tetszett, hogy az idősek rengeteg időt töltöttek kint. Reggel kávézták, este pedig beültek egy borra vagy sörre az egyik klubba. Természetesen ez a nyugdíj magasságától is függ, de ez az egész nem csak a pénz kérdése.

 

Akkor mégis mié?

 

Az emberek álláspontjáé és hozzáállásáé. Szlovákiában még nem sikerült túllépnünk azon az elképzelésen, hogyha az ember megöregszik, akkor az idősek otthonában vagy a nyugdíjas otthonban van a helye…Ezek a helyek szuperek, de itt általában csak idős emberek vannak, így nagyon nehezen történik tapasztalat- vagy eszmecsere.

 

(…)

 

A médiában gyakran úgy beszélnek az idősekről, mint a Smer választóiról…

 

Számomra nevetséges így általánosítani egy egész generációt, valamint úgy beállítani őket, mint bájos, naiv öregeket. Ha így beszélünk róluk, akkor elvesszük tőlük az erejüket, a képességeiket.

 

(…)

 

Ha az idősekről továbbra is úgy fogunk beszélni, mint a Smer választóiról, passzív, nem produktív emberekről, akik semmire sem képesek, akkor természetes, hogy egy részük ezt el is hiszi és bebújik a csigaházába.

 

(…)

 

Igyekszem minél többet beszélgetni az idős emberekkel. A Tisztességes Szlovákiáért csoporton belül gyakran előfordul, hogy valaki a közösségi oldalakon szidalmaz bennünket.

 

A profilképek szerint gyakran idősebb asszonyokról van szók, akiknek már unokáik is vannak. Vulgárisan szidalmaz minket és Ficot védi… Azután a profilján találunk egy olyan képet, ahol az unokájával áll a születésnapi torta és a virágok mellett… Éppen az ilyen emberekkel vesszük fel a kapcsolatot, és próbáljuk megérteni azt, hogy miképpen gondolkodnak.

 

Mit modanak nekik?

 

Elmagyarázzuk nekik, hogy valóban mindent a nappaliból csináltunk, és senki sem fizetett minket, továbbá azt is, hogy a reakciójuk nagyon bánt minket.

 

Végül eljutunk odáig, hogy ezek az emberek egy olyan szociális államért kiáltanak, amit a politikusok ígértek nekik. Hiszen a képeken szereplő unokák valójában nem is Szlovákiában élnek, hanem valahol Angliában és Belgiumban, ahol a gyerekeik dolgoznak. És nekik annak ellenére, hogy az EU tagjai vagyunk, nincs pénzük és lehetőségük arra, hogy gyakrabban találkozhassanak az unokáikkal.

 

A Smer és a volt kormányfő védelme gyakran a kilátástalanság érzésén alapul. Az idősek olyan embereknél keresnek megoldást, akik tematizálják a problémáikat, érdeklődnek azoknak az egészségügyi és szociális intézmények az állapotáról, melyek az életük részét képezik…

 

Ha mindezt csak a Smer csinálja, akkor rá adják a szavazatukat. Ezeknek a politikusoknak jobban hisznek, mint nekünk, vagy a saját gyerekeiknek és unokáiknak, akik még Szlovákiában maradtak.

 

Az életünk boldog korszakát is jelenthetik a nyugdíjas évek?

 

Természetesen. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem mindenki él városban. Kelet- és Dél-Szlovákiában nagyon sok olyan régió van, ahol az idősek azokban a nagy házakban élnek, amiket még a gyerekeik és azok családjai számára építettek fel. Csakhogy a gyerekek nem laknak velük, az unokák pedig egy évben kétszer látogatják meg őket.

 

Éppen ezeket az embereket kellene jobban bekapcsolnunk a társadalomba, hogy érezzék a kor lüktetését, mi pedig ne veszítsük el a kapcsolatot a szlovákiai valósággal.

 

Ha az ember egész nap tévé néz, nincs kapcsolata a külvilággal, és olyan alacsony nyugdíja van, mint a szlovákiai nyugdíjasoknak, akkor könnyen hisz a valótlanságoknak és komolyan veszi a látszólagos veszélyeket.

 

(…)

 

Aktuality.skKeby sme hovorili so seniormi, nemali by sme v parlamente extrémistov ani Smer (rozhovor)

Nyitókép: bystricak.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!