Andrej Kiska még meg sem alapította az új pártját, az emberektől mégis megkérdezték, hogy akarnák-e őt vagy sem kormányfőnek. Ficora, Pellegrinire, Sulíkra és Dankora bezzeg nem kérdeztek rá…

 

Andrej Kiska még be sem jelentette az új pártja megalakulását, sőt azt sem, hogy milyen szerepet vállalna benne, mégis a megkérdezett szlovákiaiak 60%-a úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné őt látni a miniszterelnöki posztban.

 

Ez a felmérés is tanúskodik egy s másról, ám nehéz kidedukálni, hogy Robert Ficoval, Peter Pellegrinivel, Richard Sulíkkal és Andrej Dankoval összehasonlítva miképpen is áll a szénája…

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

Mivel Andrej Kiska még nem jelentette be a pártja megalakulását, sem azt, hogy szerepet vállal-e benne, s ha igen, akkor milyen szerepben és milyen ambíciókkal, ezért a jövőbeli történéseket illetően csak spekulálhatunk.

 

Nyílt titok, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásáig Andrej Kiska nem akarta folytatni a politikai karrierjét. Az Elnöki Palotában eltöltött öt év után úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását és teljes mértékben a családjára fog koncentrálni. Aztán jött a gyilkosság, Andrej Kiska pedig bejelentette, hogy folytatni fogja. Vagyis egy kicsit másképpen jelentett be. Az Aktuality.sk-nak azt nyilatkozta, hogy csak az ostoba ember nem változtat a véleményén…

 

(…)

 

Amennyiben számításba vesszük, hogy Kiska hű lesz ahhoz az elképzeléséhez, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, akkor nehéz elképzelni azt, hogy az esetleges választási sikerek után elgondolkodik majd a kormányfői posztról. Ha a választások után a pártja olyan jó eredményeket produkálna, hogy „joga lenne egy kormányfő-jelölthöz“, akkor eléggé valószínű, hogy az a személy nem Kiska lenne.

 

Amennyiben erre van esély, akkor azt a választóknak előre tudniuk kellene. Sőt, azt is tudniuk kellene, hogy a jelenlegi államfő miként képzeli el a pártbéli tevékenységét –  egy olyan arca lesz a pártnak, amelyik a győzelemig vezeti őket, de a kormányzást utána átadja a kollégáinak, esetleg továbbra is végrehajtói szerepben fog tevékenykedni?

 

Igen, igen, spekulálunk, mert Andrej Kiska a mai napi nem mondta ki, hogy alapít-e pártot vagy sem. Az önkormányzati választásokig biztosan várnunk kell. Eddig még azt sem tudjuk, hogy valóban alapít-e pártot, egyáltalán sikeres lesz-e választásokon, sőt az sem tudjuk, hogy miként képzeli el a saját szerepét a kormányban. Ezért is felesleges azon tépelődni, hogy a megkérdezett szlovákiai lakosság hány százaléka akarja, illetve nem akarja Andrej Kiskát a kormányfői posztban látni.

 

Talán megérné, ha egy olyan felmérést is készítenének, amelyből kiderülne, hogy Szlovákia lakosságának hány százaléka akarja kormányfői posztban látni Ficot, Pellegrinit, Sulíkot vagy Dankot…

 

Aktuality.skKomentár Petra Bárdyho: Kto by chcel za premiéra Fica a kto Kisku?

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!