A Smer, a Most-Híd és az SNS „megvédték” Bašternák vagyonát. Illetve a Bašternák-félék vagyonát is.

 

Ladislav Bašternáknak sikerült megmenteni vagyonát a mai, kétmilliós adócsalási ügyben hozott ítélettől. A Slavín melletti villáját sikerült még október végén feleségére íratnia. Ez a vagyon kimentésének tipikus esete volt, amit egyébként a hatóságok még időben zárolhattak volna. Mégis sikerült elkerülnie…

 

Ha Szóval, elsősorban – ha érdekelt volna valakit, mondjuk ha Gál Gávor (Most-Híd) igazságügyi miniszter nem vonta volna vissza a törvényt, amit még elődje, Lucia Žitňanská dolgozott ki. Ez a törvény ugyanis egyszerűsítette volna a vagyonelkobzás menetét a bűncselekménnyel – például adócsalással – gyanúsított elkövetők esetében.

 

 hirdetes_810x300  

Bár a törvény benne van a kormányprogramban, és Az adócsalások elleni harc akcióterve című stratégiai dokumentumban, a honatyák nem szavaztak róla. Lucia Žitňanská az Aktuality.sk-nak adott interjúban azt mondta, hogy Gál miniszter úr nem élvezte a koalíciós partnerek támogatását.

 

Ez röviden azt jelenti, hogy a koalíciós képviselők lehetetlenné tették a törvény elfogadását, ami hatékonyan lépett volna fel az ellen, hogy a vádlottak még az ítélethirdetés előtt kimentsék vagyonukat. A koalíció tagjai maguk tették lehetővé, hogy a Bašternák néhány nappal az ítélethirdetés előtt átírassa feleségére ingatlanját egy egyszerű ajándékozási szerződés keretében.

 

Ami érdekes, hogy Žitňanská korábban zöld utat kapott a törvény átviteléhez, még az akkori belügyminisztertől, Robert Kaliňáktól is. Az, hogy Gál visszavonta a törvényjavaslatot, sokféleképpen értelmezhető – például úgy, hogy a jelenlegi állapot megfelel valakinek.

 

Így lehet szemléltetni egy konkrét példán a Smer, a Most-Híd és az SNS koalíciójából álló Pellegrini-kormány hogyan viszonyul a korrupció és az adócsalások elleni harchoz. És hogy hogyan védik az szlovák állampolgárok és Szlovákia vagyonát.

 

Aktuality.sk, Komentár Petra Bárdyho: Vládna koalícia pomohla Bašternákovi

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!