Nyitókép: Pixabay

 

Barcelonát úgy ismerjük, mint a turisták egyik kiszemelt úti célját, valamint a legendás FC Barcelona focicsapat hazáját. A dél-szlovákiai Petra Ondrišáková elárulta, milyen is az élet a katalán fővárosban.

 

Miért döntött úgy, hogy elmegy Szlovákiából?

 

 hirdetes_810x300  

Az igazságot megvallva, sosem fordult meg a fejemben az, hogy Szlovákiában maradok. Itt nevelkedtem, tehát sosem láttam értelmét annak, hogy a Tátra alatt éljek. A világon annyi ország van, amit ki lehet próbálni, és annyi nyelv, amit meg lehet tanulni.

 

Azért választottam Barcelonát, mert az egyetemen a spanyolnyelv-tanárom mindig dicsérte. A lelkesedése annyira fertőző volt, hogy úgy döntöttem, a saját bőrömön is megtapasztalom, milyen a híres Antoni Gaudí városában élni. (…)

 

Mi az, ami meglepte, illetve sokkolta Barcelonában? Mi az, amit a mai napig nem tudott megszokni?

 

A kitolódott napirend. Szlovákiához képest reggel később kezdődik a nap. Reggel hét órakor szinte még üresek az utcák, ugyanis a város csak nyolc órakor kezd ébredezni.

 

Munkába nagyon gyakran csak tíz órára járnak az emberek, délután három órakor ebédelnek, vacsoraidő pedig este tíz-tizenegy órakor van. Ehhez még próbálok hozzászokni.

 

A munkában az ebédidő egy-két óráig tart, sőt van olyan, hogy az egész szieszta ideje alatt. Ha valaki hozzászokott a számítógép előtti gyors ebédhez, akkor számára ez egy kellemes változás.

 

Az is meglepett, hogy az utcák még éjjel is tele vannak. Kivételt a gyerekes családok sem képzenek, akik gyakran késő estig az éttermekben üldögélnek.

 

(…)

 

Mit hozna át Barcelonából Szlovákiába?

 

A remek ételeket, a friss nyersanyagokhoz való könnyű hozzáférést, a sok piacot és a minőségi, házi termékeket. A kiváló zenei életet, a helyi start-upokat, a street artot, a kerékpárutakat, a rengeteg parkot, a tiszta utcákat és a skateboard parkokat. A szép nap, a jó bor és a zene kiélvezésének képességét.

 

Ezenkívül Szlovákiába is átvinném az idegenek iránti nyitottságot és a sok szeretetet. A katalán nacionalizmust és a spanyolok referendumokhoz való hozzáállását viszont biztosan itt hagynám.

 

(…)

 

Hogyan viselkednek a főnökök Spanyolországban? Milyen a hozzáállásuk az alkalmazottakhoz?

 

Én egy nemzetközi vállalatnál dolgozom, ahol a főnökeim többsége külföldi, tehát itt nem érvényesül a spanyolok munkához való laza hozzáállása.

 

Általánosságban gyakoriak a rövid munkanapok, az emberek naponta 5–6 órát dolgoznak.

 

(…)

 

Aktuality.skSlovenka v Barcelone: Pracovať 5-6 hodín denne? Tu je to bežné

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!