Szlovákia leghosszabb ideig regnáló miniszterelnökének nagy szüksége van arra, hogy az általa legsikeresebbnek tartott projektből át tudja menteni magát. Nem jött össze az államfői poszt, most már az alkotmánybírói kinevezés is elég. Ha nem jön ki az alkotmánybíróság, majd jó lesz az államtitkári pozíció is. Bármi, csak járjon hozzá saját sofőr és titkárnő. És persze, testőrök.

 

A hatalom olyan, mint a drog, a függőség pokoli. Főleg azok számára, akik az életben soha csináltak meg rendesen, és soha nem voltak valóban felelősek semmiért, és akik sosem élték meg, hogy a személyes teljesítmény összefügg a értékelésükkel.  Félnek a „semmittevéstől”, mint ördög a szenteltvíztől. Reggel felkelnek, a sofőr sehol, senki sem sürgeti őket, nincsenek határidők… Az ilyesmi Robert Fico számára kész rémálom lehet.

 

Robet Fico is jól emlékszik rá, mikor kinevette Dzurindát, amiért a kormányfői posztról visszaült a képviselői padba. És arra is jól emlékszik, mikor azt mondta, hogy 2014-ben ő már nem lesz a politikában. És ahogy mi, ő is észrevette, hogy az elbukott államfőválasztás után ő lett Szlovákia történetének első miniszterelnöke, akit az utca embere zavart el az ország éléről.

 

 hirdetes_400x285  

Az embert nyilván hatalmába keríti a szégyen, ha már a Reuters hírügynökség is észreveszi, hogy a „elkergetett” (ousted) kormányfő alkotmánybíró akar lenni. Ah, milyen kétségbeejtő. Csakhogy a funkció utáni vágy erősebb a következetességnél, és így ez a politikai csődtömeg keres-kutat, mert tudja, ha nem szerez valahol egy posztot, élete maga lesz az unalom.

 

Ráadásul, az alkotmánybírói pozíciónak van egy nagy előnye, ami Robert Fico esetében különösen hasznos. Nehezebb börtönbe juttatni. Épp erre lenne szüksége Ficonak az új (korrupcióellenes) kormány felállása után, és a 12 éves hivatali idő büntetlenséget biztosítana számára nyugdíjas éveiben is – most 55 éves.

 

A saját fejjel összeharácsolt pénz (amiről felvétel is van), az alufóliába csavart pénz (amre tanú is van), és még van vagy 200 másik korrupciós ügy. Ha ugyan épp most még nincsenek is bizonyítékok, rövidesen ez megváltozhat. Talán Marián Kočner hirtelen emlékezni kezd a dolgokra. Vagy még csak nem is kell emlékeznie, széfjeiben számtalan érdekes dolog lapulhat. És ezt Robert Fico is nagyon jól tudja, és ahogy más kelet-európai országban is rács mögött végezték az egykori miniszterelnökök, úgy az Szlovákiában is megtörténhet.

 

Ami azt a politika elgondolást illeti, miszerint „Fico távozása gyorsítaná a Smer szétesését”, ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy egy: ezt egyáltalán nem tartom igaznak, másodszor, teljesen mellékes. Mi az SaS-ben régóta azért teszünk, hogy helyes döntések szülessenek és ne helytelenek, még akkor sem, ha épp előnyösek. Helytelen, hogy politikusok kerüljenek egy olyan posztra, ahol a függetlenség minimumelvárás.

 

Ezért vagyunk az ellen, hogy a pénzügyminiszter a Smer süllyedő hajóját elhagyva a Nemzeti Bankba mentse át magát, és ugyanezért ellenezzük, hogy a Smer elnöke az Alkotmánybíróságra menekülhessen. Csak nyugodtan mardjon itt, a Smert le fogjuk győzni – Ficoval, vagy nélküle.

 

Aktuality.sk, Názor Richarda Sulíka: Zúfalý boj Roberta F.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!