Több mint három hónappal a szövetségi választások után még mindig nem állt fel az új kormány Németországban. Furcsa mód ez kevésbé jelent gondot Németország számára, amely továbbra is erős és bővülő gazdaság. Az euróövezetnek reformokra van szüksége, és ezek csak német vezetés alatt valósulhatnak meg.

 

Angela Merkel újévi beszédében megígérte, hogy minél hamarább kormányt alakít. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Merkel kereszténydemokratái, a Zöldek és a Szabaddemokrata Párt tárgyalásai november közepén kudarcba fulladtak, Merkel azóta a szociáldemokratákkal tárgyal, de egyik fél sem várja igazán a korábbi nagykoalíció felélesztését, számos témában, mint a bevándorlás és az adózás, nem sikerült közelíteni az álláspontjukat.

 

Az új koalíciós egyeztetések ezen a hétvégén kezdődnek. Reménykedni kell, hogy sikeresek lesznek, és a két fél felismeri, hogy szükség van a fősodrású centrizmus megóvására, amely mint másutt, Németországban is veszélybe került. De jó esély van rá, hogy Merkel kénytelen lesz a kisebbségi kormányzás alternatíváját választani, vagy új választásokat kieszközölni. Mindeközben népszerűsége zuhan. Egy nem régi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 46 százaléka szerint azonnal távoznia kéne a politikából.

 

 hirdetes_810x300  

Bizonyos értelemben a kapkodás hiány érthető: a berlini bénultság még nem okozott gazdasági károkat. A növekedés jelentős, a munkanélküliség a ’90-es évek óta a legalacsonyabb szintre esett vissza. Az euróövezet többi országa is fellendült, és az utóbbi időben még Portugália és Olaszország sem panaszkodhat. Az egységes valutarendszer azonban továbbra mélyen gyökerező problémákkal küzd, és egy újabb pénzügyi válság legyengítheti. Továbbra is hiányzik egy olyan fiskális rendszer, amely baj esetén képes forrásokat átcsoportosítani a jól teljesítőktől a recesszióba süllyedőkhöz.

 

A probléma széles körben ismert, az Európai Bizottság pedig beterjesztett egy tervet ennek megoldására. A javaslatok egy új pénzügyi mechanizmust tartalmaznak a pénzügyi sokkok kezelésére. Emmanuel Macron francia elnök tavalyi beszédében nagyobb szabású tervekről is beszél, például az adóunió létrehozásáról. Ezen ötletek egyikéről sem fognak komolyan tárgyalni, amíg Németországnak nincs működőképes okormánya.

 

Saját érdekében, de még inkább azért, mert Európának szembe kell néznie problémáival, Németország már nem késlekedhet, és új kormányt kell alakítania.

 

Bloomberg..com, Europe Can’t Afford a Leaderless Germany

Nyitókép: Bloomberg.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!