Andrej Danko mint miniszterelnök?

(…)

Niccolo Machivaelli a 16. században egy egész könyvet szentelt annak, hogy felvázoljon egy egyszerű gondolatot: a sikeres uralkodás alapja az a cél, amely szentesíti az eszközt. Érthető emberi nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy addig kell másokkal feltöröltetnünk a padlót, amíg ők nem teszik velünk ugyanezt.

Az elmúlt hét a szlovák politikában éppen ennek a machiavellizmusnak a nagy iskolája volt. Sok Niccolo született, és némelyik rögtön oda is veszett.

   

Elsőként Procházka. Meg volt győződve arról, hogy mindent jól kiszámított, mi pedig meg voltunk győződve arról, hogy tartogat valamiféle aduászt a kezében. De bebizonyosodott, hogy semmije sem volt, tényleg semmije! Csak ült, szitkozódott és arra várt, hogy valaki, valamilyen hivatalt biztosítson a számára. A blöffölése pedig túlságosan átlátszó volt.

Így járt egy bizonyos Brecely is. Teszem azt, egy év múlva már senkinek nem fog a neve semmit mondani, ha pedig mégis elhangzik ez a név, akkor mindenki ugyanazt a kérdést fogja feltenni: ha egy rövidke időre is, de hogyan lehetett miniszter? A választ mindenki ismerni fogja. Brecely megoldása csupán pár órára volt életképes, de ő is elszámolta magát. Valójában pedig nem csinált semmi mást, csak blöffölt.

Végeredmény?

(…)

Mindketten vesztettek. A sorban ugyanis a Hrnčiar-félék következtek, akik mindent sokkal jobban kiszámítottak előre. A Most-Híddal egybeolvadtak, mintha mindig is együvé tartoztak volna, és soha el nem váltak volna – amihez az a minisztérium is hozzásegítette őket, amit az új kapcsolatba hoztak magukkal. Egy ilyen minisztérium ugyanis még az olyan mély sebeket is képes összeforrasztani, amit egykor Hrnčiar okozott azzal, amikor lelépett a Most-Hídból csak azért, mert egy másik pártban jobb kilátások kínálkoztak számára.

(…)

Akkor tehát Béla nyert? Nem. Már ő sem az, aki egykor volt – egy kedves szomszéd, akit még a saját házunkba is meginvitálnánk, és lehet, hogy a látogatása során a körmére néznénk, de mégis egy kellemes időtöltés érzését nyújtaná.

Az új Bélát már egy ideje Andrej Dankonak hívják. Ő az, akivel manapság nem lehet nem egyetérteni, mert pontosan olyan, amilyen egykoron Béla volt, keveset beszél. Ellát minket a kissé félszeg, de annál kedvesebb megnyilatkozásaival (….), és így építi lassan, de biztosan saját politikai bázisát.

Andrej Danko hivatalosan is napjainak legszimpatikusabb politikusa. Ő az új Béla, plusz, és ezt mondjuk ki egyenesen – nem magyar. Egy olyan országban élünk, ahol ez egy kritikus előny. (…)

(…)

Teljesen mindegy, hogy az adott hetet ki nyeri meg, hosszabb távon azonban Danko lesz a nyertes, ugyanis megállíthatatlanul és ösztönösen csinálja azt, amit csinál, szinte már csodálatra méltóan. Bármit is gondolunk róla, az egész koalícióban ő az egyetlen, akinek hosszabb ideje emelkedik a csillaga.

A délutánjaimat pedig azzal töltöm, hogy magam elé képzelem, hogy Andrej Danko egy napon miniszterelnök lesz. És ti mit csináltok?

DenníkN, Samuel Marec: Andrej Danko premiérom?