A Fusakle zoknik készítője: A fiatalok lusták, nem tudunk embereket találni

Ján Anguš ott volt a MoshiMoshi bisztró alapításánál, ma már azonban a Fusakle zoknikat tervezi és gyártja. A Denník N-nek adott interjújában beszélt vállalkozásáról és tapasztalatairól. 

Hét évvel ezelőtt kezdett el vállalkozni a gasztrobizniszben, egy partnerével megalapította a MoshiMoshi bisztrót. Hogyan jutott el a zoknikig?

A Gastro menekülés volt a céges munka elől. Felszabadulás. Érdekelt a téma, örömmel főztem. Egy idő után azonban egészségügyi problémáim lettek és éreztem, hogy változtatnom kell. Gyakran utaztam és sokszor keresnem kellett a legjobb ajándékot. A zoknik kitűnő ötletnek bizonyultak, ugyanis használjuk is őket, nem csak a por ragad rá. (..)

   

Ez miért jó ötlet?

A zokni egy teljesen más üzlet és elismerem, hogy egyszerűbb is. Ahhoz, hogy ételt tudjak felszolgálni kettő, három, vagy akár négy órát is készülnöm kellett. Ha a nap végén marad belőle, akkor azt ki kell dobnom, ami tiszta veszteség. De ha ma nem adom el a zoknit, akkor majd holnap eladhatom, nem romlik meg.

Meg lehet élni a zokniból? 

Úgy gondolom, hogy igen. Még akkor is, ha ma minden pénz a fejlesztésbe áramlik. A Fusakle-val a MoshiMoshinak köszönhetően tudok foglalkozni, amely ma is működik. Van lehetőség arra, hogy a jövőben csak a zoknikkal foglalkozzak. Minden nap hordják, nem számít, hogy tél vagy nyár van, vagy hogy munkás vagy-e vagy menedzser.

(..)

A vállalkozás során mik a legnagyobb problémák?

A legnagyobb akadályokat a gasztro bizniszben éltük meg, minden engedély, formalitás elintézésénél. Hét évvel ezelőtt kezdtünk vállalkozni és látjuk a fejlődést – növekednek a költségeink és nehezednek a vállalkozás működtetésének feltételei. Az utóbbi két-három évben az emberek is nagy problémát okoznak.

Összegyűjteni őket?

Nem tudunk jó, megfelelő embereket találni. A gasztro bizniszben és a zokniknál sem. A mai fiataloknak nagyon nagy követeléseik vannak, de a teljesítményük gyenge. (..)

Mit jelent az, hogy nagy igényeik vannak? 

Minél többet szeretnének keresni, de a lehető legkevesebbet dolgozni. Nem probléma megfizetni az embert, de meg kell mutatnia, hogy van miért. Nagyon sok időnket veszi el, amikor alapvető dolgokkal és az ellenőrzésükkel kell foglalkoznunk. Sok fiatalnak akartunk esélyt adni, főleg az iskolákból, de nagyon csalódtunk. Sem készséget, sem felelősséget nem tanultak. (..) Leginkább az érdektelenségükben és közömbösségükben csalódtunk.

(..)

Mennyit kérnek a mai fiatalok?

A legjobb számukra legalább ezer euró lenne tisztán, nagyon sok szabadidő, minél kevesebb felelősség a munkahelyen. De a felelősségvállalás, vagy legalább az alapvető elvek megértése, hogy úgy kell csinálni a terméket, mintha ők maguk lennének a vevők, már nem működik.

Ennek mi az oka?

Az iskolaügyet és a szülőket hibáztatom. Az iskolában már nem tanulnak kreativitást, felelősséget és önállóságot . A szülők elkényeztetik gyerekeiket és elfelejtik nekik megtanítani, hogy ha valamit szeretnék, akkor azért tennem is kell. Amikor diákokat kerestünk brigádmunkához – megrendelések teljesítésére vagy az árusítóhelyekre – azt a választ kaptuk, hogy három, négy eurós órabérért nem éri meg nekik felkelni az ágyból. Inkább otthon fekszenek és tévéznek, pénzt pedig majd kapnak a szülőktől.

Lusták lennének? 

Igen. Például karácsony előtt a kereskedelmi központokban voltak eladóhelyeink. Nem tudtunk brigádosokat találni, úgyhogy napközben intéztük a teendőket, folyamatokat, eladóhelyeket. Este pedig, amikor bezártunk, a raktárban folytattuk a rendelések összegzését. Úgy végződött, hogy már három hete beteg vagyok. Tisztelet azoknak, akiket fel  tudtunk venni. Nem hiányzik mindenkiből az ambíció, csak nagyon kevesen vannak.

Denník N – Robil suši, teraz navrhuje ponožky Fusakle: Mladí sú leniví, nevieme zohnať ľudí