Peter Plavčan oktatásügyi miniszter a strukturális alapok szétosztásánál felfedte az uniós támogatások kimerítésének beteg rendszerét Szlovákiában. Már évek óta így működik, elég csak visszaemlékezni Robert Fico első kormányának idejére (2006 – 2010). Ezek után megértjük azt is, hogy Fico miért hallgat az ügyben. Azt is megértjük, hogy az ország szempontjából rossz megoldás volt a harmadik Fico-kormány létrejötte.

(…)

Az, aminek most a polgárok tanúi Plavčan miniszter esetében csak annak a rendszernek a folytatása, amelyet Fico első kormányzása során hoztak létre, a második alatt, amikor a Smer egyedül kormányzott pedig tökéletesítették.  A közügyek ilyenfajta kezelése a korrupció jelentős megnövekedéséhez vezetett. Fico miniszterelnök ma azt színleli, hogy a korrupció ellen küzd, de sajnos tényleg csak színleli. Valójában ő és a jelöltjei azok, akik a korrupciót támogató rendszereket működtetik.

 

Fico miniszterelnökként minden korrupciós ügy során hallgatott és elterelte a figyelmet, felelősségre vonta a Dzurinda és Radičová kormányokat. Tény azonban, hogy több mint tíz éve a Smer van kormányon és a koalíciós partnerei. Szlovákia ez idő után a korrupciót illetően gyászos állapotban van.

(…)

 hirdetes_400x285  

Csak idő kérdése volt, hogy Fico harmadik kormánya alatt mikor robban ki botrány a közforrások szétlopkodása körül. Tekintettel a Smer és a koalíciós partnerek viselkedésére a múltban nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb valami hasonló bekövetkezik. Ezért volt hiba segíteni a „folytonosság kormányának” létrehozásában. Ennek köszönhetően hiányoznak források az oktatásügyből, az egészségügyből, de az értelmes útépítésekből is.

 

Az oktatásügyi miniszter lecserélése szükséges, de nem elegendő. Az egész beteg rendszert meg kell változtatni.

 

Dennikn.skSimon Zsolt: Plavčan len odhalil to, čo tu Smer pácha už roky
kép: TASR

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!