Bugár Béla továbbra is erősen kapaszkodik abba a kormánykoalícióba, ami egyre inkább hasonlít egy bűnszervezethez. Bugár így bűntárssá válik, amit természetesen gaztettnek tarthatunk, de a viselkedését sokkal inkább jellemzi a francia politikus és cinikus Joseph Fouché egyik mondása: „Ez több, mint bűn, ez hiba“

 

Bugár Béla (és a pártja, a Most-Híd) 1989 óta először vesz részt annak a demokráciának a leépítésében, ami a magyar kisebbség számára létfontosságú. Ez egy érthetetlen hiba.

 

Bugár azonban az első hibát már tavaly akkor elkövette, amikor egyetértett azzal, hogy Jaroslav Rezník legyen az RTVS igazgatója. Egyetértett azzal, hogy a közszolgálati média a szlovák nacionalisták kezébe kerüljön, ami közvetlenül veszélyezteti a magyar kisebbséget, nem beszélve arról, hogy ez volt az első lépés a demokrácia tönkretételéhez. Mindez már akkor egy érthetetlenül nagy hibának bizonyult.

 

 hirdetes_810x300  

(…) Bugárnak a szlovák nacionalisták iránt érzett jelenlegi hűsége egyben a szlovák demokraták elárulását is jelenti.

 

A nacionalistákról se legyenek nagy illúzióink, de egyvalami biztos: a szlovák nacionalisták el fogják árulni Bugárt, a magyar kisebbségből pedig az első adandó alkalomkor politikai céltáblát fognak csinálni. Bugár ezt nem látja?

 

(…)

 

Mivel a Most-Híd gazdasági hozadéka viszonylag jelentős a magyar kisebbség számára, talán ezért elégedettek még mindig a Most-Híd választói. Csakhogy a jövendőbeli ár túlságosan magas lehet. Azzal, hogy Bugár továbbra is a jelenlegi kormánykoalíció részese maradt, elveszítette azokat a szövetségeseit, akik kulcsfontosságú partnerként tekintettek rá. Még ha tagjai is lesz bármilyen jövendőbeli koalíciónak, akkor sem lesz, mint egy gyanús magyarként megtűrt személy lesz. (…)

 

Hol vannak a magyar demokraták?

 

(…)

 

A parlamenten kívüli MKP nyíltan képviseli az Orbán Viktor-féle antiliberális politikát, Bugár Most-Hídja pedig Robert Fico és Andrej Danko egyre autoritatívabb politikáját szolgálja. Egyáltalán maradt még itt demokratikus magyar politikus?

 

A magyar kisebbség önmegőrző ösztöne mindig jó tanácsadónak bizonyult, de most úgy tűnik, hogy rossz tanácsokat ad. A nacionalizmus újra felemelkedőben van Európában, a kisebbségi ösztönnek pedig figyelmeztetnie kellene Bugárt arra, hogy a nacionalistákkal kötött jelenlegi előnyös szövetsége rövid időn belül előnytelenné válhat.

 

(…)

 

A legjobb politikusok is vétkeznek. Bugár Béla a szlovákiai ´89 novembere utáni időszak legjobb politikusai közé tartozott, s jelentős mértékben hozzájárult annak a nacionalizmusnak a meggyengítéséhez, mely a mi tájainkon demokrácia fő ellensége.

 

Ma már ennek a nacionalizmusnak a hatalommegszilárdításában segédkezik. Ez bizony hiba, de a hibát mindig helyre lehet hozni. Ha Bugár nem próbálkozik meg ennek a hibának a kijavításával, akkor ő is csak bűntárs marad. (…)

 

Denník N, Martin M. Šimečka: Bugárova chyba

Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!