Az OĽaNO ellenzéki párt egyik legismertebb arca, ennek ellenére a mai napig nem tagja a mozgalomnak. A jövője a politikában még nyitott kérdés, s arról, hogy indul-e az államfőválasztáson, még mindig nem döntött.

 

(…)

 

A legközelebbi választásokon az OĽaNO színeiben fog indulni?

 

 hirdetes_400x285  

A politikában semmi sem olyan bizonytalan, mint a jövő. Egyelőre semmilyen más alternatívát nem boncolgattunk. Jelenleg a kollégáimmal együtt azokra a fontos prioritásokra koncentrálunk, amelyek jobb irányba vihetik Szlovákiát. Ján Kuciak és Martina Kušnírová halála után lényegében semmi sem változott meg, a kormánykoalíció részéről éppen olyan arcátlanság és arrogancia uralkodik, mint eddig. Mindezt a belügyminisztérium, a földművelésügyi minisztérium és a védelmi minisztérium botrányain is látjuk. Az egyetlen dolog, amivel mindezt meg lehet változtatni az nem más, mint a választások.

 

(…)

 

Kínált-e Önnek lehetőséget Andrej Kiska arra, hogy részt vállaljon az új, alakuló pártjában?

 

Az államfő úrral sosem beszéltem erről a projektről. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy eljött a nagy és merész projektek ideje. Annak azonban nincs nagy értelme, hogy ugyanazon választói csoportért három vagy hét párt indul harcba. Ez csupán megnehezíti az államigazgatást. Szerintem az erők összekapcsolásának van értelme. Eljött a sorsdöntő pillanat arra, hogy a pártokból egy nagy blokkot alakítsunk ki, és összefogjunk ez ellen az alkalmatlan, korrupt kormány ellen. (…)

 

(…)

 

Ezt a blokkot egyetlen pártként, vagy egy nagy koalícióként képzeli el?

 

Az egyes pártok és politikusok akarta, valamint készsége lesz fontos. Úgy, ahogy egykor létrejött egy koalíció formájában az SDK Mečiar ellen, most mi is egyesíthetnénk az erőinket. A mostani korszak megköveteli ezt. Ha valaki végignéz a jelenlegi politikai spektrumon, akkor látja, hogy nagyon sok választói szavazat kútba eshet. Jó néhány párt a parlamenti küszöb alatt áll, vagy még annál is lejjebb, lásd az MKP-t. De ott van a KDH is, aminek a felmérések során lényegében ugyanakkora a támogatottsága, mint az előző választások során, amikor nem került be a parlamentbe.

 

(…)

 

Mit gondol a Smer jelenlegi működéséről? Pellegrini igyekszik európai módon fellépni, míg Fico a sorosozással és az újságírók támadásával a sötétséget vetíti előre.

 

Ez a Smer stratégiájának a része lehet. Peter Pellegrini az európai beállítottságú választókat próbálja meggyőzni, míg Robert Fico azokat a választókat szeretné megszerezni, akik hisznek az összeesküvés-elméletekben és szimpatizálnak Kotlebáékkal. Ezért is gondolom azt, hogy ennek a garnitúrának a lecseréléséhez és az extrémizmus megállításának egyetlen útja az egyesülés.

 

Néhány hónappal ezelőtt Igor Matovič egy új SDK-ról beszélt, de azóta semmi sem történt. Valamilyen módon ismét kezdeményezni fogják az erről szóló megbeszéléseket?

 

Ez a kérdés nemcsak ránk, de más pártokra is vonatkozik. Megértjük, hogy mindenki a saját pártbéli hovatartozását és pártépítését tartja elsődlegesnek. De látjuk, hogy ezzel az erőszétforgácsolással nem biztos, hogy sikerül a jelenlegi kormányt – nemcsak a Smert, hanem az SNS-t is – felváltanunk. Amennyiben ez nem sikerül, akkor újabb négy éven keresztül az arrogancia és a tehetetlen államirányítás vár ránk, ahol az egészségügy és az oktatásügy összeomlik, a botrányok pedig mindennaposak lesznek.

 

(…)

 

Tavasszal lesz az államfőválasztás, és mindenki arra vár, hogy Ön indul-e vagy sem ezen a választáson. Milyen stádiumban van a döntése?

 

Inkább arról van szó, hogy az OĽaNO miképpen dönt.

 

(…)

 

Van valaki a pártban, aki ellenzi az Ön indulását?

 

Felelős döntést szeretnénk hozni azzal kapcsolatban, hogy kit indítunk államfőjelöltnek. Meg vagyok róla győződve, hogy Andrej Danko csupán a választókkal játszadozik, és valójában ő lesz az SNS köztársaságielnök-jelöltje. A szerencsétlen körülményeknek köszönhetően előfordulhat, hogy a második fordulóban Andrej Danko jut be a Smer jelöltjével együtt, s akkor ugyanaz a helyzet ismétlődne meg a múltból, amikor Mečiar és Gašparovič jutott be a második fordulóba. Ezt nem engedhetjük meg, mivel ez katasztrófát jelentene Szlovákia számára. Ezért kell felelősségteljesen döntenünk. Azt szeretnének, ha az államfőjelöltünk a mi értékeinket képviselné és esélye lenne arra, hogy megválasszák.

 

(…)

 

Még nyitva áll annak a lehetőség, hogy indulni fog az államfőválasztáson?

 

Nagyon sok bátorító üzenetet kapok az emberektől, de a döntésemet csak és kizárólag Szlovákia érdekét szem előtt tartva fogom meghozni. (…)

 

(…)

 

Ön nem tagja az OĽaNO-nak?

 

Nem, nem vagyok.

 

Miért?

 

Mert egyelőre ilyen döntés született.

 

(…)

 

Az OĽaNO-ban úgy tekintenek Önre mint a második legfontosabb emberre. Akkor miért nem a tagja?

 

Az OĽaNO-t úgy hívják, hogy Egyszerű Emberek és Független Személyiségek – a mozgalomba független személyek és aktivisták is jelentkezhetnek.

 

Ön független személy?

 

Igen.

 

Személy szerint hajlandó lenne belépni az OĽaNO-ba?

 

Igen.

 

Denník NVeronika Remišová: Treba sa spojiť proti tejto skorumpovanej vláde

Nyitókép: OĽANO

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!