Amikor Robert Fico felébredt július 1-jén reggel, érezte, hogy az uniós együttműködés heves védelmezőjévé változott. Ez nem igazán lepte meg őt, bizonyos erre utaló jeleket már március elején észrevett magán, mikor hirtelen elment a kedve attól, hogy menekültektől védje az országot és a kvóták elleni harcnak sem látta annyira értelmét, mint korábban.

 

Ezzel nem volt egyedül. Valami hasonló történt Andrej Dankoval is, aki öt nappal később azt vette észre, hogy a parlament tulajdonosává változott. Korábban ős is azt tapasztalta, hogy az államközpontú és békülékeny álláspontja, aminek hivatali idejét jellemeznie kellett volna, jelentősen gyengült az arrogancia és az önkényjellegű tendenciák javára.
A változás elérte a Most-Híd koalíciós képviselőit is, akik Dankonak megint segítettek. Egyikük, aki nemrég még úgy nyilatkozott a smeres obstrukciókról, hogy azok az arrogancia legmagasabb fokát képviselik, ma pedig egyetért a parlamenti ülés két hónapos elnapolásával. Egy másik, aki a fasiszták elfogadhatatlanságáról beszélt a parlamenti bizottságokban, ma arra szólítja fel az ellenzéket, hogy ha valamit akar, egyezzen ki a fasisztákkal.

 

(…) Igencsak kár, hogy a többéves gyakorlat sablonjaiba illek bele, mikor a miniszterelnök külföldön (vagy a külföldi újságírók előtt) mást mond, mint itthon, és amit itthon mond, azon a külügyminisztere csiszol. Megszoktuk már rég. Danko átváltozása – feltéve, hogy ez nem csak a már meglévő tulajdonságok felerősödése – sokkal rosszabb. Vagy a vakációról van szó, vagy a Robert Kaliňáka és Robert Fico legnagyobb védelmezőjét ábrázoló sárga trikó teszi, az ülés szeptemberre történő halasztása nem volt időszerű. De megszokjuk.

 

 hirdetes_400x285  

De hogy hogyan szokjunk hozzá a Most-Híd képviselőinek átváltozásához, azt nem lehet tudni. Bizonyára a koalíciós szerződés és a felelős erkölcsösség tiltja a kellemetlen dolgokban való részvételt, és persze a túlóra is, ami a Smer javára elviseltek, most kezd elviselhetetlen lenni.

 

Egy dolog nem látni más lehetőséget, mint a Smerrel kormányt alakítani, más dolog valaminek az önkéntes védelme, amit már egyes smeresek is elleneznek, illetve egy olyan ember támogatása, aki hivatalában még Pavol Paškán is túltesz.

 

DennikN.sk, Tomáš Gális: Fico, Danko a Most vo víre zmien

Megosztás:
Címkék: Szemle

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!