A koalíciós pártok elnökei elégedettek saját kormányukkal. Pedig inkább hallgathatnának.

 

A TA 3 most sem hazudtolta meg önmagát politikai vitaműsora szervezésében. Először szépen elbeszélgettek egymás között a kormánypártok képviselői, majd az ellenzék, hogy még véletlenül se vágjanak egymás szavába.

 

Andrej Dankotól azonban legalább megtudtuk, hogy egy évvel ezelőtt nem volt más alternatíva a jelenlegi kormánnyal szemben, Ficotól pedig, hogy a kormánynak a soros EU-elnökség ideje alatt kiállt támadásokat leszámítva egyetlen ügye sem volt.

 

 hirdetes_400x285  

Azt állítani, hogy nincs alternatívája valaminek, elég bizarr. Bár ma, az SaS-ból, az OĽaNO-ból és a Sme rodinából való távozások és a Sieť kimúlása után, azt követően, hogy Richard Sulík inkább Brüsszelt helyezte előtérbe Pozsonnyal szemben, vagy a Matovič és Bugár közti újabb konfliktusos év után tényleg úgy tűnik, hogy egy esetleges Sulík vezette kormány az SaS, OĽaNO, SNS, Sieť, Most és Sme rodina részvételével igencsak nehéz helyzetben lenne.

 

Csakhogy röviddel a választások után a helyzet nem így állt. Az SNS döntött úgy, hogy tárgyalóasztalhoz ül a Smerrel, ami állítólag gyors döntésre kényszerítette a Mostot és a Sieťet is. Az SNS azonban dönthetett volna máshogy is. Egy héttel a választások után a folyamatosság és a haladás kormánya mellett döntött. Csakhogy bármilyen okok vezérelték is, itt másról volt szó, mint az alternatíva hiányáról.

 

Kormányzati ügyek hiányáról, amivel Fico dicsekszik, egyik szemünket behunyva akkor tudnánk beszélni, ha a kisebb kormányzó pártok kiharcolták volna, hogy Robert Kaliňák ne legyen miniszter.

 

Csakhogy a belügyminisztérium igencsak értékes a kormányfő számára, így azt lassan egy éve a saját testével védi, miközben a sajtó egyre másra tárja fel az újabbnál újabb Bašternák-ügyeket. Ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat Robert Fico helyzetébe, még el is hihetnénk, hogy nem lát semmit. De ez esetben inkább hallgatnia kellene, mint ennyire arcátlanul hazudni. Mert végső soron kinek hazudik?

 

 

DenníkNTomáš Gális: Vláda, čo nemala alternatívu a žiadne aféry

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!