(…) Miért van még itt mindig ekkora szentimentalizmus a régi idők iránt?
Mert akkoriban nem kellett semmit csinálnunk, nem feleltünk semmiért, nem kellett betartani a Tízparancsolatot. Elég volt, ha tartottuk a szánkat. És aki tartotta, annak volt lakhatása, hétvégi háza és škodája, elmehetett Bulgáriába nyaralni, tehát jól ment neki. Sokaknak ennyi is elég volt.
Azóta sok év eltelt már…
Csakhogy azok, akik valamit tudtak, elhagyták az országot, azok pedig, akik maradtak és szorgalmasak, inkább kimaradnak a politikából, mert nem akarnak a mocsokkal foglalkozni. Az eredmény az lett, hogy az urak ott fenn elvesznek az emberektől mindent, és annyi morzsát dobnak nekik, hogy tartsák a szájukat.
A többi meg szét van rombolva. A hűbérurak mások voltak, ők elvettek ugyan, de cseréba azért valamit építettek.
A történelmet a épületeken keresztül is mérhetjük. Nézzék meg a két bilágháború közti időszakot, mennyi minőségi épület, iskola, hivatal és bank nőtt ki a földből. Nem csak a fővárosban, de az egész országban nyugattól Ukrajnáig. És most hasonlítsák össze a rendszerváltás óta eltelt huszonvalamennyi évvel. Semmi sem épült. A kurvák a kormányban, akik megszerzik a telkeket, rosszul építkeznek, épületeik majdnem összeomlanak. És most nem csak a pozsonyi üzletközpontra gondolok, amit le kell bontaniuk, hogy ne öljön meg valakit.
Olyan hülyék vagyunk, hogy Pozsonyligetfalun egy villamos közlekedik, két megállóval, és mindenki, mint az őrült, tapsikol. Érti ezt? A 140 ezer lakosú városrésznek van egy villamosa két megállóval, és az emberek örülnek. Még csak eszükbe sem jut, hogy amúgy tele kellene lennie villamosokkal. (…)
(…) Szidjuk a hatalmon lévőket, de másrészről mi választjuk őket. Hiszen ők mi vagyunk, akkor miért panaszkodunk?
Nyilván senki nem tanította meg nekünk, hogy a normálisokra szavazzunk. Vagyis a nevelés vallott kudarcot. És a saját kudarcaink leplezésére felhozott kimagyarázásokra olyannyira szükségünk van, mint a sóra. Ha változtatni akarunk, fel kell áldoznunk valamit. A gond az, hogy erre képtelenek vagyunk. Úgy, ahogy képtelenek vagyunk a gyengébbeknek segíteni, pedig osztozni velük alapvető kötelességünk lenne. Saját kényelmünket féltjük. Ez normális? Miért nem tud senki semmit Szlovákiáról? Mert saját magáról sem tud semmit.
Hova akar kilyukadni?
Hosszú ideig nyugtatgattuk magunkat azzal, hogy a világ közepe vagyunk. Ez következett abból a szennyes és olcsó materializmusból. Azzal mindent meg lehetett magyarázni, nem volt szükségünk a természetfelettire. Panaszkodunk, hogy a világ nem talál meg minket a térképen, de miért is találna meg, ha semmit sem csinálunk? És mit tudunk mi egyáltalán a környezetünkben lévő országokról?
A lengyeleket Tátra feletti hülyéknek nézzük, az ukránokat értéktelennek tartjuk, a magyarokat egyrészt nem értjük, másrészt hibáztatjuk őket, mert idejöttek Isten tudja, honnan, az osztrákokat elviseljük, a csehekkel meg pajtáskodunk. Nem csak hogy semmit sem tudunk, mi egyúttal leromboljuk mindazt, ami értékes.
Szentgyörgyön (Svätý Jur) a paplak előtt kivágtak egy háromszáz éves fát, mert leesett róla egy ágacska, és valaki úgy ítélte meg, hogy legközelebb egy autóra is ráeshet. Ezt értelmes ember számára felfoghatatlan, főleg, ha belegondol, hogy az a fát valaki még akkor ültette, amikor nemhogy autók, de még kerékpárok sem voltak. De min is csodálkozok, amikor a mi újkori templomaink a bevásárlóközpontok lettek?
(…) Őseink levágnák a kezeinket, ha látnák, hogy gazdálkodunk. Bele vágnák a képünkbe. Engem zavar az, hogy állandóan attól félünk, elveszítünk valamit a kényelmünkből, ami valójában semmit sem ér, mert csak felszínes. Semmit sem csinálunk, de még attól is félünk, hogy elveszítjük azt, amit meg sem csináltunk.
Reszketünk az ingyen vonatozásért, de közben emberek tízezrei nyomorognak állati körülmények között. Tényleg nem érzünk szánalmat a nyomornegyedekben élők iránt? Ha így van, akkor totálisan primitívek vagyunk. Száz évre való szégyen.
És mi van a fehér faj büszke és ostoba harcosaival? Hogyan lehetséges, hogy a fehér nők nálunk már alig szülnek? Hol vannak a hatalmas macsók és nagy tetteik? Nem akarnak teherbe ejteni senkit? Nem akarnak szexelni, vagy csak balfékek? A fehér erő nem elég termékeny? Nem csak arról van szó, hogy impotens? (…)
Fero Guldan művész, a Verejnosť (Közélet) nevű lap kiadója, a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatója is volt. Egy ideje szabadúszó művészként tevékenykedik. Ismert szobrász, publicista és képzőművész, több könyvet illusztrált.
Az interjút Karol Sudor, a Dennik N nszlovák napilap munkatársa készítette.
Nyitókép: DennikN.sk
Megosztás:
Címkék: dennikn.sk fero guldan örökség Szemle szlovák Szlovákia
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.