A jelenlegi kormány marad, hiszen nincs más alternatívája. Ebben igaza van a koalíciónak. A kormányból senki sem akar előrehozott választásokat, az ellenzéknek nincs mit és nincs mivel összeraknia, Danko SNS-ét pedig két, jelenleg irreális módszerrel lehetne a kormányból likvidálni. Vagy úgy, hogy az ellenzékben találnak olyan partnert, aki a Smer és Most-Híd kisebbségi kormányát a parlamentben támogatná, vagy az SNS képviselőit átveszi valamelyik kormánypárt.

 

Az első lehetőség irreális annak ellenére, hogy az ellenzékben növekszik azoknak a politikusoknak a száma, akik megértik, hogy a kormányon lévő Danko-féle SNS jóval veszélyesebb az ország számára, mint a Smer és a Most-Híd. Az SNS frakció felbomlása – ahogy Bugár Béla a Sieťnél is csinálta – jóval reálisabb. Danko, az SNS elnöke pártbéli kollégáival despotikus módon bánik, így a képviselői klub tagjai a háta mögött igencsak panaszkodnak rá.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Ilyen körülmények között lényegtelen, hogy az SNS elnöke változásokat követel-e a koalíciós hatalommegosztásban vagy sem. A változás egyszerűen szükséges, hiszen Danko és kollektívája akkora problémát csináltak az uniós alapok körül, hogy így is, úgy is valami fájdalmas dolog fog történni.

 

(…)

 

A dolgok jelenlegi állása szerint lehetetlen, hogy az SNS egyedül felügyelje mindazt a rendetlenséget, amit csinált. Amennyiben továbbra is az SNS emberei fogják igazgatni az uniós alapok szétosztását az oktatásügyben, az Európai Bizottság minden bizonnyal nem lesz elégedett az eredménnyel.

 

(…)

 

A másik lehetőség azonban a Smer és a Most-Híd számára rendkívül kellemetlen. Ha az iskolaügyben az uniós alapokat illetően sikerül is rendet rakni, az SNS kárpótlásként  más forrást fog követelni.

 

(…)

 

Bárhogyan is próbálják csendben elintézni a dolgokat, mindez csupán egy dolgot bizonyít: érdemes a Smert és a Most-Hidat zsarolni. Nem kell nagy ész annak megjövendöléséhez, hogy Andrej Dankot mindez arra ösztönözné, hogy újra és újra próbálkozzon.

 

DenníkN, Konštantín Čikovský: Danko je neprispôsobivý, problémy budú pribúdať

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!