(…)

Ön és a kollégái is mindig megkapják a kérdést, hogy amellett, amit ma lehetséges megtervezni és tendereztetni, mikor érkezik meg a pénz, ami a költségvetésben van. 

Van egy költségvetésem és ütemtervem arról, hogy melyik évben mennyi pénzre van szükségem az adott építkezésre. Nem csak a jelenlegi választási időszakra, de az utódaimnak is, hogy az építésnek legyen koncepciója. Idén a Vámosfalva – Lónyabánya – Losonctamási szakasz kerülhet tendereztetés alá, aztán az R4, vagyis Eperjes északi kerülőjének első szakasza. A második szakaszt jelenleg az Árért Értéket (Hodnota za peniaze) intézet értékeli. További szakaszokra jövőre írhatunk ki tendert. Pontosan ki tudom számolni, hogy melyik évben melyik építkezésre mennyi pénzre van szükségem.

 

Mi bosszantotta fel Bugár Bélát úgy, hogy eljött Szoroskőre támogatni a tüntetőket?

Például amikor az Árért Értéket elemzői azt mondták, hogy Szoroskőn elég kiszélesíteni az utat a tervezett alagutas gyorsforgalmi út helyett. Szoroskőtől Kassa felé már bővített útszakasz van, de felfele nincs lehetőség az út kibővítésére. Nem tudom, hogy miből indultak ki a srácok. 2007-ben az rozsnyói környezetvédelmi hivatal azt írta, hogy a szoroskői hegyi átjárót alagút építésével kell megoldani. Így feltételezzük a környezetben tett legkisebb károkat, írják. (…)

 hirdetes_400x285  

(…)

Ismeri a helyzetet Bugár telekügye körül?

Ismerem, ismerem. Azt is tudom pontosan, hol van a parcella.

 

František Hideghétynek is van ott földje, a Szlovák Földalap egykori vezetőjének. Ő is nagy területet adott el az NDS-nek a pozsonyi körgyűrű alatt.

Tudják, hogy kapta meg Hideghéty azt a telket? Attól vette meg, aki árverésre küldte, önök pedig most levágnák a kezét. Pontosan emlékszek arra a Kvetoslavovská úton elkerített parcellára. Én is láttam a hirdetést a Hospodárske Novinyben, amikor árulták. Én is meg akartam venni, mert arra gondoltam, hogy ez egy szép terület, és akkor még véletlenül sem voltam egy idényt sem a Radičová kormányban. Aztán nem volt rá pénzem, valaki pedig megvette árverésen, amit háromszor írtak ki.

 

Hideghéty minden bizonnyal abban az időben vásárolt, amikor tudni lehetett, hogy arra megy az autópálya.

Én azt akkor nem vizsgáltam, olyan messze voltam tőle, mint innen Jeruzsálem. Annyit tudtam, hogy a Kvetoslavová út mellett van és jó telek.

 

Hideghéty úr sem tudta?

Ez nem tudom, őt kérdezzék meg.

 

Bugár úr elmondta önnek, hogy ő kitől vette a telket?

A családjától, úgy gondolom, az unkatestvére volt. Nem tudta fizetni a hitelét és felajánlotta Bugárnak: vedd meg a telkemet, mert nem tudok törleszteni.

 

Unokatestvér?

Nem tudom, megkérdem és megmondom önöknek.

 

A Most-Híd kötelezettséget vállalt Lucia Žitňanskán keresztül, hogy megváltoztatja úgy a törvényt, hogy lássunk minden adásvételi szerződést.

A törvény megváltoztatása után minden szerződést nyilvánosságra hozok, egy napot sem fognak nálam állni.

 

És most hol állnak?

Az ellenzék azt akarja, hogy az eladók és vevők nevével, születési számával, lakcímével adjam ki a szerződéseket. Lucia Žitňanská megkérdezte tőlem, egyetértek-e ezzel. Egyetértek, ha megváltoztatják a törvényt és bele lesz írva, nyilvánosságra hozom a szerződéseket. Az NDS-nek kivétele van a szerződések nyilvánosságra hozatalában.

(…)

 

DenníkN – Nie je dobré, keď sa Danko dostane k mikrofónu a hovorí, že nechce žlté vlaky, vysvetľuje minister Érsek

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!