(…)

Először is, ledőlt a stabil kormány összetételének mítosza. A kölcsönös egyet nem értés és ellenszenv mértéke annyira szemmel látható volt, hogy a csernobili atomreaktor stabilitására emlékeztetett rögtön a robbanás előtt.

 

Másodszor, Robert Fico megmutatta, hogy ki a nagyfőnök. A földrengést úgy küzdötte le, hogy a végén úgy jött ki belőle, mint aki mindent az ellenőrzése alatt tart, miközben a pártja sem büntetlen. Andrej Danko viszont kezdőnek tűnt, aki semmit sem irányít. Bugár Béla úgy viselkedett, mint aki nagyon nem szeretne előrehozott választásokat és jól csinálta.

 

Harmadszor, Danko kap valamilyen fájdalomdíjat, ami nagyon formális lesz. Az elképzelés, hogy Fico feladja miniszterei irányítását nem e világi. Látszólag elismeri az SNS elnökének hogy dönthet a saját embereiről, de ha a tárgyra térnek, neki lesz döntő szava. Fico nem hagyja magát lefokozni ezredesről kapitányi rangra.

 hirdetes_810x300  

 

Negyedszer, a kormányfő komolyan gondolja az európai első ligát. (…) Az SNS-ben megértették hogy ezt a prioritást még véletlenül sem kérdőjelezhetik meg. Danko ebben a pillanatban teljesen kapitulált és Ficonak csak annyit mondott: „Nem könnyű vele, de igaza van. Teljesen igaza van.”

 

Ötödször, a személyi frissítés egyre nagyobb ködbe burkolózik. Nyilvánvalóan beszélnek valamilyenről, de olyan érzékeny téma, hogy inkább mindannyian kerülték.

 

Hatodszor, a koalíció elcsendesedik a nyilvánosság előtt. Bugár Béla úgy fogalmazta meg a pénteki koalíciós tanács legfontosabb üzenetét, hogy „Tájékoztatni fogjuk önöket, ha megoldottuk a problémákat.” A Most-Híd elnökének jó indokai vannak, miért tart a hasonló vitáktól. A Radičová kormány idejéről rossz emlékei vannak, nem szeretné újra átélni őket. Fico szintén szeretné bebiztosítani, hogy Danko érzelmei ne billentsék meg a koalíciót. Dankonak pedig leginkább az az érdeke, hogy minden mondat előtt, ami a száját elhagyja, hosszasan gondolkodjon. (…)

 

 

Dennikn.skRoman Pataj: Znova sa majú radi, ale Fico dal Dankovi prednášku
kép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!