Azt mondja, hogy tisztában van politikai hibáival. Melyik volt a legnagyobb?

 

Döntő pillanatokban bizonytalannak és döntésképtelennek tűntem. Fellépésemből eltűnt a frissesség, az egyenesség, az eredetiség, melyeknek köszönhetően két évvel korábban 400 ezer szavazatot szereztem az államfőválasztáson. (…) Aki bokszzsákot enged csinálni magából, az ne akarjon jó választási eredményt elérni.

 

(…)

Megérte kormányra lépni, ha cserébe feláldozta pártját és saját maga politikai létet is? Ha ellenzékben marad, a pártja talán túlélte volna.

 hirdetes_400x285  

 

A mi lenne, ha nem működik, Mindig adott információs halmazból dolgozunk, és van, hogy egyszerűen hibázunk. Amivel nem azt mondom, hogy ez hiba volt. Láttam, mennyire megszenvedték a kormányalakítást a csehek, amikor bukott a Topolánek-kormány. Ez volt az egyik tényező.

 

Mint ahogy közrejátszott az a naiv meggyőződés is, hogy ha lemondok minden kormányzati pozícióról, a Sieť pedig jó teljesítményt nyújt valamelyik gazdasági tárcánál, akkor lehetőségem lesz a jövőben egyfajta SDKÚ 2 részévé válni. Ezért akartam gazdasági tárcát, hogy a párt hozzáértése ott megmutatkozzon.

 

(…)

 

Hogyan értékelte Andreja Hrnčiar és lényegében a Sieť képviselői többségének lépését, hogy elhagyták önt és átmentek a Most-Híd frakciójába?

 

Andrej Hrnčiar az ellenem való harcában csúnyán és feleslegesen túl messzire ment. De magára a harcra joga volt. Ugyanez érvényes Beblavýra is. Néhány velem kapcsolatos nyilatkozatában mélyebbre süllyedt, mint kellett volna, de szintén joga volt arra, hogy hátat fordítson nekem.

 

(…)

 

Ön és Bugár Béla is azt mondták, hogy a kormányalakításnál felvetették, hogy Robert Kaliňák ne legyen a kormányban. Számított rá, hogy Fico visszalép?

 

 

Épp ez az, amit nem tudtunk, és szerettük volna megtudni. Nem volt hajlandó egy lépést sem hátrálni. Számukra egyértelmű volt: megnyerték a választásokat, így joguk van saját jelöltekkel előállni a kormányba. Ha nem így lett volna, nincs kormány sem.

 

Az ön korábbi párttársa, Miroslav Beblavý saját pártot épít Spolu néven. Egyúttal a Progresívne Slovensko is bontogatja szárnyait. Van esélyük?

 

Mindkét pártban ha nem is barátaim, de jó ismerőseim vannak,. Sokáig azt gondoltam, hogy ha összeállnak, elérhetik a 15 százalékot. De most már inkább arra fogadnák, hogy a jobboldali választók inkább Sulíkra és az SaS-re fognak szavazni, mint elsőszámú lehetőségre. Nem lennék meglepődve, ha az SaS megdöntené a legjobb eredményt, melyet jobboldali párt valaha elért. Azaz az SDKÚ 2006-ban kapott 18,3 százalékát.

 

Radoslav Procházka. Kép: DenníkN

 

Minek köszönhető Sulík sikere?

 

Ennek eldöntése a politikai elemzőkre tartozik. Állampolgárként úgy érzem, hogy minden lehetőségük megvan arra, hogy elérjék a 20 százalékot. Az SaS kínálata találkozik a kereslettel. Szlovákiában, de nemcsak itt, a választások a vezérek harcát jelentik. Az emberek nem listára szavaznak. Főnököt választanak. Ezért is az én felelősségem a Sieť sikertelensége. Nem voltam elég erős vezető ahhoz, hogy pártként sikert érjünk el. Túl bizonytalan, döntésképtelen voltam és nem eléggé meggyőző. Bizonyos mértékig hiányzott az önbizalom.

 

Tényleg?

 

Szavakban nehéz kimondani, de talán a legfontosabb oka az volt, hogy legbelül nem akartam kormányfő lenni. A sikeres államfőválasztás után társadalmi nyomásra engedtem magam belemanőverezni a kormányfő-jelölti szerepbe. De hiányzott belőlem a hatalom iránti vágy, az, hogy ezt tényleg akarjam. Ahogy a mindenség kiérezte, hála Istennek az emberek is ugyanúgy észrevették. Azt gondolom, hogy Sulíkban mindez megvan. És Beblavývan is, de Sulík messzebb jár. Ezt nem negatív értelemben mondom, épp ellenkezőleg. A politikában szükség van erre a tulajdonságra.

 

(…)

 

Ha azt mondja, hogy nem akart kormányfő lenni, államfő szeretett volna lenni2014-ben?

 

Igen, de ma úgy gondolom, hogy ez egy olyannak való funkció, akinek az élettapasztalatában már ott a bukás is, a felsülés, a sérülés. Vélhetően egyedül vagyok, aki azt gondolja, hogy ha Mikuláš Dzurinda úgy döntene, hogy indul, akkor meg is nyeri az államfőválasztást. (…)

 

Számomra ugyanúgy tökéletes államfői alapanyag František Mikloško is. Egy jó, okos és alázatos ember, aki hűséges a hazájához és megkérdőjelezhetetlen személyi integritással rendelkezik. És hogy befejezzem ezt a kört, állítom, hogy a Most esetében Lucia Žitňanská vagy Bugár Béla jelölésében is van politikai logika. Bugáréban egy kicsivel nagyobb.

 

Némi paradox, hogy aki a régi jobboldalt akarta lecserélni, az most az ő köreikben keres államfőjelöltet.

(…)

 

DenníkNProcházka v prvom rozhovore po roku a pol: Koniec v politike som si zaslúžil, bol by som dobrý ústavný sudca

Nyitókép: DenníkN

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!