Miért támadja Robert Fico az államfőt Soros Györgyön keresztül?

 

Rendkívül nagy felelőtlenség Robert Fico részéről, hogy ebben a tragikus helyzetben a közte és az államfő között kialakult személyes ellentétekkel foglalkozik. Szlovákia nagyon nehéz válsággal áll szemben. A miniszterelnök a személyes ügyeit oldja a köztársasági elnökkel, miközben emberi életekről van szó. Robert Fico beszédével és szereplésével kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy az, hogy Fico úr külföldi mumusokkal ijesztget minket, abszurd és alkalmatlan kormányfőre vall. Az embereknek és az újságíróknak bátorításra van szükségük. A kormányfőnek le kellene csitítania a helyzetet, megmutatni azt, hogy alkalmas vezető, de nem képes erre, hiszen éppen a Smer felelős a kialakult helyzetért. Ez a párt lehetővé tette azt, hogy egy kiterjedt korrupciós fertő alakuljon ki ebben az országban.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Mit vár a Most-Hídtól?

 

Nem szeretnék spekulálni, hiszen nem látok bele Bugár Béla fejébe. A pártjának karakteres lépésével kapcsolatban már a Bašternák- és a Bžán-ügy kapcsán elvesztettem az illúzióimat. Amennyiben a Most-Hidat érdekli Szlovákia jóléte, akkor nem maradhat tovább ebben a kormányban. Mindemellett azt is tudatosítanunk kell, hogy a Most-Híd is a probléma részét képezi, hiszen nagyon sokáig szó nélkül tűrte a kormány mulasztásait, legyen szó az uniós alapok körül kirobbant botrányról, vagy más ballépésekről. Most azonban elértünk egy olyan ponthoz, ahol kimondhatjuk, hogy ez az egész nem működhet így tovább.

 

Ön szerint ebben a helyzetben az előrehozott választások nem okozhatnak még nagyobb destabilizációt a társadalomban?

 

Nagyobb destabilizációt annál, mint amit a kormányfő hoz erre az országra a konspirációs elméleteivel? Ezt nem igazán tudom elképzelni.

 

(…)

 

Nem keresik aktívan a kormány elleni bizalmatlansági eljárás benyújtásához szükséges 76 szavazatot?

 

(…) A kormány szétesőben van, a miniszterek, a képviselők és Robert Fico legközelebbi bizalmasai fokozatosan távoznak. Ez a koalíció nem képes arra, hogy tovább irányítsa az országot. Ha Robert Fico igazi férfi lenne, már benyújtotta volna a lemondását. Természetesen, mi rövid időn belül egy rendkívüli ülés összehívását fogjuk kezdeményezni a leváltására.

 

Az ellenzékben valóban félnek attól, hogy Fico Kotleba pártjának támogatásával próbálja meg befejezni a kormányzást?

 

(…) Ahhoz, hogy Robert Fico hatalmon maradjon, lehetséges, hogy megpróbálna Kotlebáék csendes segítségére támaszkodni. Emellett Danko úrral kapcsolatban sincsenek illúzióim. (…)

 

Az ellenzék megbirkózott az elmúlt napokkal? Nincs igaza a kormányfőnek abba, hogy az ellenzék megpróbálja kihasználni a helyzetet?

 

A magam nevében beszélhetek. Én tudatosítom a helyzet súlyosságát. Tudatában vagyok, hogy a legfontosabb Ján Kuciak és menyasszonya gyilkosságának kivizsgálása. Ezzel tartozik nekik az a társadalom és az az állam, amelyiknek meg kellett volna védenie őket. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a gyilkosságot kivizsgálják, és nyomást gyakoroljunk a kormánykoalícióra. Egy ilyen gyilkosság nem merülhet a feledés homályába. Most nemcsak bátorságra, de megfontoltságra is szükségünk van. Nem szabadna semmiféle lényegtelen vagy csalfa személyes támadásokra felhasználnunk ezt a helyzetet.

 

(…)

 

A kormányfő amiatt is kritizálja az ellenzéket, hogy az utcára űzi az embereket. A demonstrációk nem fordulhatnak át olyan zavargásokba, mint amilyeneknek a Gorilla-ügy elleni tiltakozásokon is tanúi voltunk?

 

Az OĽaNO egyetlen csendes kegyeletei menetet szervezett két nappal azután, hogy tudomást szereztünk a tragédiáról. Azon a meneten semmiféle nagy politikai beszédek nem hangzottak el. A nagy meneteket a civil szervezetek szervezik, akiknek joguk van kifejezésre juttatni az elégedetlenségüket. Robert Fico kormányfőnek mindent meg kellene tennie azért, hogy Szlovákia egy igazságos ország legyen, ahol a törvény uralkodik. Ehelyett egy ügyekkel és botrányokkal teli államot látok, ahol sem a rendőrség, sem az igazságügy nem működik.

 

(…)

 

DenníkNRemišová: Neviem si predstaviť väčšiu destabilizáciu, než akú prináša Fico

Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!